Mai evangélium-2022.06.23.

ALLELUJA
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, * mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját. Lk 1,76 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Keresztelő Szent János születése.
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki.
A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!”
Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent.
Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
A gyermek pedig növekedett, lélekben erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett.
Ezek az evangélium igéi. Lk 1,57-66.80

Keresztelő Jánosnak sajátos módon megszentelt születését ünnepli az Egyház. Nincs is más a szentek között, akinek a születése napját ünnepélyesen megülnénk. Megünnepeljük Keresztelő Jánosét, és megünnepeljük Krisztus Urunkét. E tény mellett szó nélkül elmenni nem lehet. De ha történetesen nem is tudjuk e tény nagy jelentőségét teljesen megmagyarázni, akkor annál inkább igyekezzünk majd nagyobb lelki haszonnal ennek a mélyére hatolni. Keresztelő Jánost egy idős, meddő asszony hozza a világra, Krisztus Urunkat pedig egy fiatal Szűz.

János apja megnémul, mert nem hiszi, hogy majd fia születik. Krisztus születését hittel fogadja a Szűz, és hite által foganja méhében. Ezzel elétek tártam elmélkedésünk témáját. Azt azonban már előre is megmondom, hogy sem tehetségünk, sem időnk nincs ennek a nagy misztériumnak minden mélységét kifürkészni, de majd jobban megtanít erre titeket a Szentlélek, aki bennetek szól, még ha én nem is vagyok köztetek. Megtanít az, aki gondolataitokat vezérli, akit a szívetekbe fogadtatok, akinek templomává lettetek.

Keresztelő János átmenet az Ó- és az Újszövetség között. Hogy ő valamiképpen ilyen határ, azt maga Urunk is megmondotta: A törvény és a próféták Keresztelő Jánosig tartottak (Lk 16, 16). Az Ószövetséget személyesíti meg, de egyben ő az Újszövetség hírnöke is. Mint az Ószövetség megszemélyesítője, öreg szülőktől születik; viszont mint az Újszövetség megszemélyesítője, már anyja méhében prófétál. Még meg sem született, amikor Szűz Mária látogatásakor már ujjong anyja méhében. Már ekkor, születése előtt megkapta küldetését. Már ekkor, mielőtt meglátta volna Jézust, nyilvánvaló lett, hogy ő Krisztus előfutára. Isteni dolgok ezek, és az emberi gyarlóság mértékét meghaladják. Azután megszületik. János lesz a neve, és atyjának megoldódik a nyelve. Most nézzük a képek mögött a jelentést.

Zakariás hallgat. Elveszti hangját mindaddig, amíg meg nem születik János, az Úr előfutára, hogy megoldja a nyelvét. Hát Zakariás némasága nem rejtett jövendölés-e? Mielőtt Krisztus tanítani kezdett volna, a jövendölések mintegy rejtettek voltak, és pecséttel lezártak. De megnyílnak az ő eljövetelével. Megnyílnak, és érthetők lesznek annak eljöttével, akit megjövendöltek János születésekor. Zakariás ajkának megnyílása ugyanazt jelenti, mint amit a templom függönyének kettéhasadása Krisztus kereszthalálakor. János, ha csak önmagát hirdette volna, Zakariás ajkát ugyan meg nem nyitotta volna. Megoldódik azonban ez a nyelv, mert megszületik a szó. Jánostól kérdezték ugyanis, amikor már hirdette az Urat: Ki vagy te? (Jn 1, 19) Mire ő azt felelte: A pusztában kiáltó szó vagyok (Jn 1, 23). János a szó, az Úr pedig, aki kezdetben volt az Ige (Jn 1, 1). János a mulandó szó, Krisztus a kezdetben létező örök Ige.

Forrás: Zsolozsma: Szent Ágoston püspök beszédeiből-A pusztába kiáltónak a szava (Sermo 293, 1-3: PL 38, 1327-1328)