Prédikáció-2022.07.17., Évközi 16. vasárnap

ALLELUJA
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt teremnek. Vö. Lk 8,15 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mária a jobbik részt választja.
Abban az időben:
Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –,nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,38-42

Elmélkedés:

A fáradt vándor eltévedt a kiszáradt pusztaságban. Egész álló nap bolyongott a tűző napon, de sem egy árnyékot adó bokor, sem egy korty víz nem akadt sehol. A szája már kicserepesedett a szomjúságtól. Már utolsó erejét összeszedve tudott csak vánszorogni, amikor végre meglátott egy rogyadozó viskót. A viskó előtt egy kézi pumpás, romos kút árválkodott. A vándor rángatni kezdte a rozsdás kart, de a kút csak nyikorgott, csikorgott fülsértően, egy csepp vizet sem adott. Hiába próbálkozott percekig, még jobban kifáradva, semmit sem tudott előcsalogatni a kútból. Elkeseredve rogyott le a viskó tövébe, amikor hirtelen megpillantott egy üvegkorsót. A korsó tele volt vízzel, azonban a nyakára erősítve egy papírdarabot látott. A papírra ez volt írva: „Ha azt akarod, hogy a kút működjön, öntsd bele ennek a korsónak a tartalmát az utolsó csöppig. Ha csillapítottad a szomjadat, ne felejtsd el újra megtölteni a korsót!” A szomjas vándor rettenetes dilemma előtt állt: Minden ízében reszketett a vízért, annyira kívánta. Ha beleönti a kútba, akkor ki tudja, ez a rozsdás alkalmatosság működni fog-e? Nem tűnt valószínűnek. Ha azonban megissza a korsó tartalmát, akkor a később esetleg idetévedő vándorok biztosan nem tudnak vízhez jutni. Végül egy hirtelen döntéssel és bátor mozdulattal megragadta a korsót és beleöntötte a vizet a kútba. Újra megragadta a rozsdás pumpát, s minden erejével pumpálni kezdett. A kút először most is csak nyikorgott. Rövidest azonban szörcsögni kezdett, s végre kilövellt az áhított vízsugár. A vándor hálásan nyelte a friss, bár kissé vasízű vizet. Majd színültig töltötte a korsót, s az üzenet alá még odaírta: „Higgy benne, hogy tényleg működik!”
Vajon tudunk-e, mi emberek, többet adni Istennek annál, amit Ő akar adni nekünk? Semmiképp! Ahogyan már számos hívő ember megtapasztalta és megírta, „Istent nem lehet nagylelkűségben felülmúlni”. Ábrahám jó szívvel és fogadja és nagylelkűen megvendégeli a három vándort, akiknek képében Isten és két angyala látogatja meg. Noha a pusztai nomádok vendéglátó hagyományát követi ezzel, az a tisztelet és bőkezűség, amellyel elhalmozza őket, felülmúlja azt, amit a vándorló pásztorok íratlan szabályai megkövetelnek. Nem sejti azonban, hogy itt és most igazából nem ő az, aki szívességet tesz, nem ő az, aki ad, aki segít mások szükségletein, hanem éppen ő fog kapni, őt fogják megajándékozni azzal, amire leginkább szüksége van. Élete legfőbb álmának beteljesüléséről adnak hírt az idegenek, akikben csak utólag ismeri fel az isteni látogatót. „A jövő évben, ez idő tájt visszajövök. Feleségednek, Sárának addigra már fia lesz.” Ez a gyermek az, akit Ábrahám évtizedek óta sóvárogva vár, ennek a fiúnak a születése az, amelytől szebbet, jobbat, nagyobbat már nem vár az élettől. Isten pedig éppen ezt a vágyat, a legnagyobbat teljesíti be. Igen, Isten mindig többet ad, mint amit mi, emberek adhatunk neki: bár nem feltétlenül úgy és akkor, ahogyan mi gondolnánk. Az is sokszor előfordul, hogy akkor és ott mi esetleg mást szeretnénk, mint amit Isten nekünk szán, pedig valójában nem arra van szükségünk. Barsi Balázs atya elmélkedik arról egyik írásában, hogy ha Isten ugyanazon a szinten, ugyanolyan javakkal ajándékozna meg minket, mint amiket mi adunk neki, mint amikről mi lemondunk, akkor ez valójában nem lenne más részünkről, mint egy jó üzlet, egy hasznos befektetés. Ebben semmi szeretet nem lenne: csak számító kivárás, csak a nagyobb haszon bezsebelésének elodázása. Isten azonban azt adja, amire valóban szükségünk van a boldogságunkhoz. Nem annyira anyagi és evilági javakkal akar elhalmozni, mint inkább lelki értékekkel, örökre megmaradó kincsekkel.
Így válik érthetővé az is, amit Jézus az Őt kiszolgáló, sürgő-forgó Mártának mond a testvéréről, Máriáról: „Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Mária Jézus tanítását, az evangélium igéit hallgatva megfeledkezik a vacsoráról, a lakás kitakarításáról, a rendrakásról. Nem lustaságból, hanem a pillanat, az élmény pótolhatatlanságát, rendkívüli értékét felismerve. Ő képes meglátni és kész befogadni azt a többet, nagyobbat, amit Isten adni akar. Márta még túlságosan a földi dolgok szorításában él ahhoz, hogy ezt akkor meg tudja tenni. Ő is jó szándékú, tele van szeretettel, kötelességtudattal: azonban inkább ő akar adni Jézusnak, semmint azt akarná átvenni, amit Jézus ajándékozhat neki. Pedig Jézus nem azért jött, hogy neki szolgáljanak. Noha vannak emberi szükségletei és azok kielégítése számára sem nélkülözhető, ezek mégis háttérbe szorulnak ahhoz képest, amivel Ő tudja és akarja gazdagítani az Őt követőket. Merjük elhinni, hogy az istenkapcsolat lényege nem elsősorban abban áll, hogy mi mit teszünk Istenért, mi mit adunk neki, hanem sokkal inkább abban, hogy készek vagyunk-e elfogadni azt, amit Ő szán nekünk és tudunk-e élni vele földi létünk során!

Forrás: Dr. Finta József plébános atya

Kép forrása: https://www.crossroadsinitiative.com/wp-content/uploads/2016/06/Mary-Martha-Lazarus-icon.jpg