Hirdetések-2022.05.22., Húsvét 6. vasárnapja

1. A hét ünnepei a következők:
– Hétfőn Boldog Apor Vilmos püspök, vértanú emléknapja.
– Kedden Szűz Mária, Keresztények Segítsége emléknapja.
– Csütörtökön Néri Szent Fülöp áldozópap emléknapja lesz
2. Szeretetláng imaóra lesz május 25-én szerdán fél öttől a Nagytemplomban. Szeretettel várjuk az imádkozókat.
3. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében Zsuffa Tünde írónő tart előadást május 25-én 18 órától a Főplébánia Közösségi Házának Nagytermében. Az előadás címe: „Az ég tartja a földet.” Szeretettel várnak minden érdeklődőt.
4. Azok a már érettségizett fiúk, akik papi hivatást éreznek magukban, saját kézzel írt kérelmükhöz csatolják ugyancsak saját kézzel írt önéletrajzukat, keresztlevelüket, bérmálási igazolásukat, érettségi- vagy előző félévi bizonyítványuk másolatát, plébánosuk, vagy lelki vezetőjük ajánló sorait és június 5-ig küldjék meg azokat az Érseki Hivatalnak. A felvételi június 20-án hétfőn lesz Kalocsán.
5. Május 29-én lesz Urunk Mennybemenetele ünnepe, a Nagytemplom búcsúja. A 9 órás diákmisét követően ¾ 10-től a tanévet lezáró verses-zenés műsort adnak a hittanos gyerekek a búcsú ünnep keretében a Nagytemplomban. A műsorra már várjuk azokat a kedves híveket is, akik a fél 11-es szentmisére fognak jönni. A fél 11-es ünnepi nagymisét Görbe László atya, a Piarista Plébánia plébánosa fogja tartani. A 9-es szentmise és a műsor után a hittanos gyerekeket és szüleiket várjuk egy kis agapéra a plébánia udvarán és épületében, a fél 11-es szentmise után pedig az ünnepi misén résztvevőket várjuk szeretettel szintén egy kis szeretetvendégségre a plébánián.
6. A Piarista Gimnázium és az Általános Iskola is tanári állásokat hirdet a következő tanévtől különböző szakokkal. Részletek az iskola honlapján olvashatóak.
7. „Újvilág Passió” előadások lesznek a piarista templomban június 3-án pénteken este fél nyolckor és június 4-én szombaton du. fél háromkor.
8. A Barátok Együttes lélekemelő koncertjére kerül sor június 3-án pénteken este fél 9-kor a Barátok temploma kertjében.
9. Pünkösdhétfőn, június 6-án Egyházközségi Napot rendezünk a Főplébánián. 9 órakor közös szentmisével kezdődik a program a Főplébánia udvarán, rossz idő esetén a Nagytemplomban. Színes közösségi programok, játékok várják a jelentkezőket. Közös ebédre is szeretettel hívunk mindenkit. Ennek költsége nincsen, de szívesen fogadunk süteményt, pogácsát illetve üdítőket. Kérem, hogy aki részt venne, szíveskedjék bejelentkezni vagy az internetes táblázat segítségével, ami a Főplébánia Honlapján található (www.foplebania.hu), vagy az Irodában ill. a sekrestyében található jelentkezési lap segítségével, amit ott is kell leadni május 29-e vasárnapig legkésőbb! Mindenkit szeretettel várunk.
10. Zarándoklatot hirdetünk a Szentföldre 2022. okt. 6-11-ig. A részvételi díj 800 dollár plusz 130.000 Ft. utazási költség. A zarándoklatról ismertetőt a sekrestyében és a Főplébánia irodájában lehet kérni hivatali időben. A jelentkezést a szervező irodán keresztül kell intézni, de kérjük, hogy a jelentkezők írassák fel nevüket, címüket és telefonszámukat nálunk is az Irodában vagy a sekrestyében!
11. A kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola a 2022/23-as tanévtől matematika, kémia szakos tanár illetve gyógypedagógus munkatársakat keres. Fényképes önéletrajzot az iskola portáján vagy az iskola e-mail címén lehet leadni.
12. A Szegedi Gál Ferenc Katolikus Egyetem által létrehozott Bolberitz Pál Intézet diplomára épülő szociális és mentálhigiénés képzéseket indít Kecskeméten 2022. szeptemberétől. A képzésekről szórólapot a Nagytemplomban a középső kis asztalkán lehet találni, illetve információkhoz lehet jutni a kecskemet@gfe.hu honlapon is. A képzések önköltségesek, a jelentkezési határidő augusztus 19-e.

Facebook