A nap szentje: május 24., SZŰZ MÁRIA, A KERESZTÉNYEK SEGÍTSÉGE

Legyőztem a világot – mondja Jézus. A feltámadt Krisztus győzött a bűn és a halál felett, legyőzte a sötétséget és a rosszat. Vele túljuthatunk az evilági küzdelmeken. Vele mi is győzedelmeskedhetünk minden ellenséges erőn, amely lefele húz bennünket. A győzelmes Krisztus magával ragad bennünket. Ha az Atyától születünk, és hallgatunk a Fiú szavára, a Lélek erejével legyőzhetjük a világban a rosszat.

SZŰZ MÁRIA, A KERESZTÉNYEK SEGÍTSÉGE Szent V. Piusz pápa mindent megtett az egész keresztény világot végveszélybe tipró török birodalom ellen. Mohács után 1526-ban minden elveszni látszott. 1541-ben elesett Buda. 1568-ban már adott Miksa magyar királynak 30000 aranyat a végvárak védelmére, de a török előnyomulás feltartóztathatatlannak látszott. Szövetséget hozott létre a török tengeri haderő ellen Velencével és Spanyolországgal.

Az imában bízott azonban legjobban. A rózsafüzér imádkozását szorgalmazta, de ő maga is környezetével kitartóan imádkozta. Így volt ez az egyesült keresztény sereg és a túlerőben levő török hajóhad Lepantó melletti összecsapása idején is 1571. október 7-én. A rózsafüzért imádkozva a pápa sugallatban értesült a győzelemről, és elrendelte minden október 7-én “Mária, Rózsafüzér Királynője” ünnepének megünneplését. Ugyanakkor a “Keresztények Segítsége” megszólítást is a hívek imáiba ajánlotta. 1571 óta ez a megszólítás a lorettói litánia fohászai közt szerepel.

Isten gondviselésében nem csak törvényeket adott, hanem az egyes emberekről is gondoskodik. Gondviselő tervében az ember keresztjeivel és szenvedéseivel nevel bennünket. A keresztségben lettünk eljegyezve Krisztussal.
Gondolat:
Mária mindig segít, minden szükségben!

Facebook