A Szentlélek munkálkodása

A Szentlélek említésének hallatára ki ne figyelne fel, és ki ne gondolna a legmagasabbrendű természetre? Hiszen Isten Lelke a neve, az igazság Lelke, aki az Atyától származik: készséges Lélek, uralkodó Lélek, Szent Lélek, ezek az ő saját és egyedi nevei. Hozzá folyamodik mindenki, aki rászorul arra, hogy megszenteljék: minden élő az ő erejét kívánja, akinek lehelete mintegy öntözi és erősíti őket, hogy mindegyik elérhesse saját természetes célját. Ő a megszentelés kiindulópontja, a szellemi fény, aki önmagából ajándékoz megvilágosítást mindenkinek, hogy kutatni tudja az igazságot. Természete szerint elérhetetlen, de jósága miatt elnyerhető; jóllehet erejével mindent betölt, mégis csak azok számára közölhető, akik méltók rá; ezeknek sem egyforma mértékben adja önmagát, hanem hitük arányában árasztja rájuk erejét. Lényege szerint egyszerű, erőiben sokféle: minden egyes ember számára egészen jelen van, és teljesen van mindenütt; úgy osztja szét önmagát, hogy semmi kisebbedést nem szenved; mindnyájan úgy részesülnek benne, hogy ő maga ép marad. Úgy, mint a napsugár, amely jótékony erejével mintha csak egy személyre világítana, mégis beragyogja a földet, a tengert, és átjárja a levegőt. Így a Szentlélek is minden ember számára, aki képes őt befogadni, úgy van jelen, mintha csak az övé lenne, ugyanakkor mindenkinek elegendő és teljes kegyelmet ad. A kegyelemmel aztán minden belőle részesedő úgy gazdálkodik, ahogyan saját természete lehetővé teszi, s nem úgy, amennyire a Szentlélek képes. A Szentlélek magasba ragadja a szíveket, kezén fogva vezeti a gyengéket, s tökéletessé teszi a haladókat. Ő teszi lelki emberekké azokat, akik megtisztultak minden szennytől azáltal, hogy átragyogja őket a vele való közösség. Ahogy a tárgyak csillogó fényesek lesznek, ha napsugár éri őket, s maga a napsugár is visszaverődve róluk felragyog rajtuk, úgy a lelkek is, akik a Szentlelket hordják magukban, és a Szentlélek fénye éri őket, maguk is lelkivé válnak, és mások felé is sugározzák a kegyelmet. Tőle származik az eljövendő dolgok előre tudása, a szent titkok ismerete, az elrejtett dolgok megértése, az adományok szétosztása, a mennyeiekkel való társalgás és örömeikben való részvétel; neki köszönhető a soha véget nem érő öröm, az Istenben való állhatatosság, az Istenhez való hasonlóság, s aminél nagyobbat nem lehet kívánni, tőle van, hogy istenivé lesz az ember.

(Nagy Szent Vazul püspöknek „A Szentlélekről” írt könyvéből-Cap. 9, 22-23: PG 32, 107-110)