Történet az Oltáriszentségről….

Idős falusi bácsi utazott vonaton hazafelé Budapestről. Beszédbe elegyedett egyik fiatal
útitársával. Elmondta, hogy lányánál volt Budapesten.
És mit csinált ott? – kérdezte a fiatalember.
Beszélgettem az unokáimmal, aztán végigjártam azt a sok gyönyörű budapesti templomot,
mert olyan jó ott imádkozni, ahol az Úr Jézus is jelen van. Tudja, én tanyán lakom, és az
iskolahelységben kialakított kis kápolnában van csak vasárnaponta szentmise. De mennyivel
másabb az a templom, ahol az Úr Jézus jelen van az Oltáriszentségben.
És Ön elhiszi, hogy abban a kis ostyában az Úr Jézus jelen van?- kérdezte kétkedve a
fiatalember.
Természetesen,- válaszolta a bácsi – Ön mikor megszületett, egészen kicsi volt, aztán a sok
jó tápláléktól nőtt fejlődött ilyen nagyra. Ha az emberi test meg tudja tenni, hogy a táplálékot
hússá, vérré alakítja, mennyivel inkább tudja ezt Isten megtenni. A fiatalember azonban még
mindig kétkedve kérdezte: Hogy lehet, hogy a nagy Isten jelen van egy kicsi ostyában? A bácsi megint hasonlattal válaszolt:
Tudja, hogy milyen nagy magas a Gellért-hegy, ha eléje áll egészen kicsinek tűnik. De még
milyen kicsi a szeme, mégis belefér, nemcsak a Gellért-hegy, hanem akármilyen magas
hegy és óriási távolság. Hát Isten, aki a szemet alkotta, hogy ne tudná megtenni, hogy benne
legyen abban a kis ostyában.
Erre már a fiatalember nem tudott mit mondani, de a bácsi folytatta.
Tudja, mikor hazamegyek a templomok látogatása után, és megkezdődik a nehéz mezei
munka, érzem az Úr Jézus segítségét; a Szentségi Jézus ad erőt, hogy munkámat mindig
becsületesen és legjobb tudásom szerint végezzem.