Jézus Szentséges Szíve-június 24.
A Jézus szíve tiszteletben a teremtmény megváltásért adott hálája és dicsőítése fejeződik ki.
A XIX. században az egész Egyházban elterjedt Jézus Szent Szívének ünnepe. Nyár elején ünnepeljük Jézus Szent Szívét (az úrnapja utáni pénteken), sokhelyütt egész júniusban Jézus Szíve-litániát imádkoznak délutánonként.
Története: A középkorban már kimutatható bizonyos körökben a kifejezett Jézus szíve tisztelet, különösen a „német misztikusoknál” (1250-1350). Elmélkedésük anyaga az Énekek éneke: az Egyház mint Krisztus jegyese. Úrnapja és az Eucharisztia tisztelete előmozdította a gondolatot, hogy Jézus újjászületik az ember szívében. A jezsuiták és a karthauziak átvették a Jézus szíve tiszteletet, és elterjesztették az Egyházban. Eudes Szent János is buzgólkodott ebben. A döntő fordulatot azonban a vizitációs apáca, Alacoque Szent Margit (1647-1690) látomásai hozták. A Paray-le-Monial kolostorában élő nővérnek három éven keresztül (1673-1675) voltak látomásai Jézus Szívével kapcsolatban. A janzenizmustól fertőzött hitélet a hívekkel a nagyon szigorú és számonkérő Isten képét ismertette meg, ezért nagyon megritkultak a gyónások, áldozások, és az emberek távol kerültek és érzelmileg elhidegültek Istentől. Ebben a korban Margit nővér látomásai furcsán hatottak. A hosszú szentségimádás alatt megszólította őt Jézus, és ezt monda: „Isteni szívem annyira szereti az embereket és téged kiváltképpen, hogy szeretetének tüzét már nem zárhatja magába”. A fiatal apáca befogadta a látomásokat, és jezsuita gyóntatója segítségével értelmezte és továbbadta őket. Lassanként rendjének motorja lett a Jézus Szíve-tisztelet, oltárokat emeltek neki és rendszeres ájtatossággal tisztelték. 1765: engedélyezte XIII. Kelemen pápa (1758-69) a lengy. püspöknek, hogy bizonyos keretek között bevezessék Jézus Szíve miséjét és officiumát. IX. Pius pápa 1856: Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette. XIII. Leó pápa (1878-1903) 1899: hagyta jóvá a Jézus szíve litániát az egész Egyház számára. XI. Pius 1928: a Miserentissimus Redemptor enc-ban már összefoglalást adott a Jézus szíve tisztelet teológiai alapjairól. XII. Pius (1939-58) a Haurietis aquas enc-val emlékezett meg a 100 évvel korábban bevezetett ünnepről. – Főünnepe a pünkösd utáni 2. vasárnapot (úrnap nyolcadát) követő péntek (az egyházi év utolsó változó ünnepe). Ezenkívül minden elsőpéntek és a június hónap.
A Jézus szíve tisztelet dogmatikai megalapozása a Szentírásra megy vissza és a hagyomány adataira támaszkodott. Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma. Ahogy Pál apostol arról beszélt, hogy ne szomorítsuk meg Isten lelkét, úgy lehet szó Jézus engeszteléséről is. – A Jézus szíve tiszteletben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte. A személyes egység révén Jézus egész embersége az isteni személy kifejezője. Az egyházi dokumentumok szerint a szív nem pusztán jelképe Jézus szeretetének, hanem valóságos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk. A Szentírásban és a hagyományban a szív nem lélektani, hanem az egész embert kifejező fogalom, olyan ősfogalom, amely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. A testben megnyilvánuló személyesség belső központja, ahol a személyes elhatározások és a külső kapcsolatok megszületnek. Amikor Jézus szeretete helyett a szívét tiszteljük, akkor az elvont fogalom helyett a konkrét valóságra hivatkozunk, és ez egyúttal eszünkbe idézi a megtestesülés titkát is. A szívben nemcsak Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely egyszerre tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetet.
Forrás: Katolikus Lexikon
Fotó: Pinterest
