A nap szentje-június 29., Szent Péter és Pál apostolok

Június 29. Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe Egyházunkban.
Péter lelkes, odaadó és szolgálatkész ember volt, aki szívét az ajkán hordta. Őszinte, emberi módon mondott nemet az Üdvözítőnek, amikor az egy napon a tanítványok körében kijelentette, hogy szenvedés lesz a sorsa. „Uram, ilyesmi nem történhet veled!” (vö. Mt 16,21–23) Őszinte düh fogta el a Getszemáni-kertben is, amikor Mesterét elfogták. Kardjával levágta a főpap szolgájának fülét (Jn 18,10). Ragaszkodását és hűségét bizonyítja, hogy Jézus elfogatása után bejutott a főpapi épület belső udvarába. Ura közelében akart maradni, de nyilvánvalóan jóval többre vállalkozott, mint amennyi a veszedelem órájában tőle telt (Mk 14,29–31.66–72). Tagadásának történetét, a hűség és a gyöngeség közti küzdelmet úgy fogta föl az ősegyház, mint minden hívőnek szóló óvást a csalfa önbizalomtól, s mint az Úr megbocsátó szeretetének vigasztaló ígéretét.

Természeténél és jelleménél fogva Péter nem volt szikla. És mégis épp őt találta Jézus alkalmasnak az Egyház legfőbb hivatalára: ő lett a „kéfa”, vagyis a „szikla”, és őrá építi Egyházát. Tehát Simon Péter, mint a feltámadt Krisztus első számú tanúja azt a küldetést kapja, hogy az embereket Jézushoz vezesse, illetve, hogy megerősítse őket a Jézus Krisztusba vetett hitben. Az első apostol, római vértanúságát követően, amelyre a Kr.u. 60-as években került sor, ezt a hivatását tovább folytatja a Szentlélek által utódain: a római pápákon keresztül. Péter megtanít bennünket arra, hogy szeressük az Úr szavát és engedelmeskedjünk neki, bízzuk rá magunkat. Hiszen az első apostol meghallva Jézus hívó szavát, azonnal követni kezdte Őt. A Mester szavának erejében bízva, kivetette halfogásra a hálót nappal is, illetve egy másik alkalommal kilépett a bárkából, hogy a háborgó tó felszínén járva az Úrhoz odamenjen. Arra bátorít minket, hogy lelkesen, mindenünket odaadva szeressük az Urat, s minden nap lépjünk Jézus Krisztussal szeretet-párbeszédbe, megismételve az apostol szavait: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” (Jn 21,17)

Pál a kilikiai Tarzuszban született zsidó családban, születésekor a Saul és a római Pál nevet egyaránt megkapta. Atyjától városi és római polgárjogot örökölt. Sátorkészítő mesterséget tanult, amivel apostolsága alatt sem hagyott fel (ApCsel 18,3; 1Kor 4,12; 1Tesz 2,9), hogy független maradhasson (1Kor 9,15). Jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget. Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban volt. A zsidóság szigorú irányzatához, a farizeizmushoz csatlakozott, tudatosan (Fil 3,5; Gal 1,14). Helyzete Jézus minden tanítványánál alkalmasabbá tette arra, hogy a legkülönbözőbb fölfogású és képzettségű emberek nyelvére lefordítsa az evangéliumot. Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek. „Mindenkinek mindene lett” (vö. 1Kor 9,20–23).
Pál, lelkes apostol, akit a damaszkuszi úton a feltámadt Jézus hívott meg arra, hogy tanúskodjék róla minden nemzetnek. Az óráról, amikor Saulból Pál lett, Szent Lukács ad drámai leírást (vö. ApCsel 9, 3–19). Amikor feltűntek Saul előtt Damaszkusz tornyai, az égből egyszerre nagy fényesség vette körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Pál megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” „Jézus vagyok, akit üldözöl. De állj föl, és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” Útitársainak elakadt a szavuk, mert hallották a hangot, de látni nem láttak semmit sem. Saul fölkelt a földről, kinyitotta szemét, de nem látott. Úgy vezették be Damaszkuszba kézen fogva. Itt három napig imádkozott és töprengett. Akkor az Úr elküldte hozzá Ananiást, és szíve elnyerte a hit ismeretét. Ezután megnyíltak szemei és látott.

Pál kitartó misszionárius, aki kb. 16000 km-t tett meg, hogy a megfeszített és feltámadt Jézus Krisztus evangéliumát hirdesse zsidóknak, pogányoknak egyaránt. Imádkozó teológus, aki a Szentlélektől vezetve, Jézussal mély barátságot ápolva, az elsők között fogalmazta meg hitünk igazságait, hogy párbeszédbe lépve a zsidó, görög és római kultúrával, fel tudja mutatni Jézus Krisztus arcát mindenkinek (Róm 1,16-17). Vértanú, aki az Úr iránti szeretetből vállalta a próbatételeket s halt meg. Pál apostol titka és ereje, amire példája tanít minket, az a biztos remény volt, hogy Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban van, senki és semmi nem szakíthat el. Élete állandó válasz volt az Úr szeretetére. Ez a remény, amelyről tudta, hogy nem csal meg, éltette, hajtotta s lelkesítette őt a Szentlélek által.

Közös ünnepük arra hív bennünket, hogy szemléljük együtt őket és bátran tanuljunk tőlük, mert ők, akik közel állnak Jézus Krisztus mennyei trónjához, imádkoznak értünk és minket is elvezetnek az Úrhoz. Szent Péter és Pál apostolok könyörögjetek értünk és tanítsatok minket Jézus követésére!

Istenünk, te Péter és Pál apostolok ünnepével áldott szent örömet adtál a mai napon. Engedd, hogy Egyházad mindenben kövesse azok tanítását, akik első hirdetői voltak keresztény hitünknek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Laudetur, Magyar Kurír 2017.

Fotó: Magyar Kurír