Mire van szükség részünkről, hogy gyakorolhassuk a Szentségimádást?

Semmittevésre. A semmittevés nem lustálkodás, hanem befogadó figyelem. Idô kell ahhoz, hogy az élet által felkavart dolgok leülepedjenek bennünk! Vágyra. Életünk legmélyén a vágyaink irányítanak bennünket. Szükség van arra, hogy felébredjen szívünkben a Jézus utáni vágy. A Tábor-hegyen azt mondták a tanítványok: „Mester, jó nekünk itt lennünk”. Jó veled idôzni. Idôre. A szeretet idôben mérhetô. Akit szeretünk, azzal szívesen idôzünk. Isten személy, aki szeretetében vágyakozik utánunk. A vágy beteljesedéséhez idô kell. Szüksége van arra, hogy idôt adjunk neki, és nekünk is idôre van szükségünk, hogy betölthesse vágyainkat. A másik iránti szeretetünk is legegyszerûbben azon mérhetô, hogy mennyi idôt töltünk vele. Ha rendszeresen kimarad az ima, a Jézussal való találkozás, a mögött nem idôhiány, hanem szeretethiány rejtôzik!

Csendre. „Isten a szív szentéjében beszél. Isten a csend barátja, és nekünk hallgatnunk kell ôt, mert nem a mi szavaink számítanak, hanem az, amit Ô mond nekünk.” (Teréz Anya) Meg kell tanulnunk lecsendesíteni a szívünket Isten jelenlétében annyira, hogy hallhatóvá váljon a Szeretet hangja. Azok, akik már megpróbáltak csendben „semmit tenni”, elcsendesedni, azok tudják, hogy egyáltalán nem könnyû feladat. A csend a szentségimádás egyik legfontosabb része!!! Nem volt könnyû elfogadtatni a testvérekkel, hogy nem az Oltáriszentség jelenlétében elvégzett engesztelô imaóráról van szó, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy kitöltjük az idôt imákkal és énekekkel. Letudunk egy programot, elvégzünk egy imaórát. A személyes találkozáshoz el kell csendesedni. Fontos megteremteni ehhez a csend külsô feltételeit is. Csodálatos ajándék, amikor Isten elkezd beszélni. Ô nem süketnéma, miként azt sokan gondolják róla. Hallja, amit mondunk, és van személyes mondanivalója az életünkre is.

Jelenlétre. Isten örök jelen, találkozni Vele csak a jelenben lehet. Tapasztalatunk az állandó „jelenvesztés”: vagy a múlt törmelékeiben kutatunk, vagy a jövô képeit rajzolgatjuk magunk elé; akár beszélgetünk valakivel, akár imádkozunk. Elfelejtettük, mit jelent a találkozásainkban jelen lenni. Újra kell tanulnunk ezt is. Nem könnyû a házasságokban, a családokban személyes figyelemmel jelen lenni azok számára, akiket szeretünk. Az imáinkat is kitöltjük „programokkal”, és nem figyelünk igazán arra, aki teljes szeretetével figyel ránk.

Forrás: Az Oltáriszentség előtt
Szerkesztette: Jánossy Gábor
Lektorálta: fr. Barsi Balázs O.F.M.