NINCS SELEJT!

– Anya, látnod kellene az új gyereket az osztályban – mondta Tomi, miközben a frissen sült csokis süteményért nyúlt.
– Miért, mi van vele? – kérdezte édesanyja.
– Olyan furcsa. Senki sem szereti – felelte a fiú.
– És miért nem? – ráncolta az anya a szemöldökét.
– Hát azért, mert annyira furcsa az öltözködése – idézte maga elé Tomi nevetve. – Olyan ruhákat hord, amik húsz éve kimentek a divatból.
Talán nincs pénzük – vélekedett az édesanya. Tomi vállat vont és így válaszolt:
– Nem csak a ruhája furcsa. Az orra is olyan tökéletlen – És a haja olyan, mint – Eközben a fiú beleharapott a következő süteménybe, és figyelte édesanyját, aki kezdte szétválogatni az elkészült édességeket. Egyenként szemügyre vette, majd tányérokra osztotta szét.
– Mit csinálsz? – kérdezte a gyerek. Édesanyja fogta a legjobban megrakott tányért, és a szemetesvödör felé indult.
– Vannak sütemények, amelyek nem olyan jól sikerültek. Ez a selejt. Csak kidobom – válaszolt.
– Ki ne dobd! – háborodott fel Tomi, mint aki alig hisz a fülének.
– De hát nem tökéletesek, kisfiam. Nézd, ezek nem szépen sültek meg, ezeknek meg nem teljesen kerek a formájuk – magyarázta édesanya.
– Attól még jók! – fejezte ki határozott ellenvetését Tomi.
– El kell fogadni, hogy mások mint a többi – mondta habozva, majd halkan hozzátette:
– Mint az új gyerek, igaz? – Az édesanyja egyetértően bólintott:
– Mint az új gyerek. Mint minden gyerek, minden férfi és nő. Isten mindegyiket különbözőnek teremtette, és mindannyiukat szereti. Azt akarja, hogy az Ő szeretetét sugározzuk feléjük mi is.
Azután a “selejtes” tányért fia felé nyújtotta.
– Nincs selejt – mondta Tomi, és vett egy sütit.