Prédikáció-2022.07.24., Évközi 17. vasárnap

ALLELUJA
A fogadott fiúság Lelkét kaptátok, * általa szólítjuk Istent Atyának. Vö. Róm 8,15bc – 12. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus imádkozni tanítja apostolait. Az állhatatos imádság meghallgatást nyer.
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk:
„Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.«
Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki?
Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,1-13
Egy asszony reggel a munkába menet rácsodálkozott egy madárfészekre az egyik fa ágán. A kismadarak éppen a fiókáikat etették. „Milyen csodálatos, ahogyan a madarak a fiókáikról gondoskodnak! Végtelen nagy a Teremtő gondviselő szeretete!” Derűsen folytatta útját, és kiért egy nagyobb térre. A sarkon meglátta a kislányt. Piszkos volt, a ruhája tépett, rongyos. A szeme könnyes, és lesoványodott kezét szégyenlősen nyújtogatta a járókelők felé. Koldult. Az asszonyt iszonyatos indulat fogta el. Dühtől remegve emelte szemeit a szürke ég felé, és úgy kiáltotta: „Hát nem látod, hogy mi történik itt? Hogy engedheted ezt meg? Miért nem teszel már végre valamit??” Az Úr azonnal válaszolt: „Már régen tettem valamit, ami segíthet! Megteremtettelek téged.”
Vajon miért kell bármiért is könyörögni Istenhez? Miért kell imádkozni, törni magunkat azért, hogy a segítségét kérjük akár önmagunk, akár mások érdekében? Talán nincs tisztában a nehéz helyzetünkkel? Magától nem látja meg a problémáinkat, szenvedéseinket? Vagy netán nem akar segíteni? Nem szeret bennünket eléggé? Meg kell győzni arról, hogy jót akarjon nekünk, jót tegyen velünk? Az olvasmányban úgy tűnik, nemigen kell erőlködni azért, hogy Isten irgalmas legyen Szodoma és Gomorra népéhez, hogy ne akarja őket elpusztítani. Az, hogy Ábrahám szinte már pofátlan alkudozására ennyire nyitott, és akár 10 igaz ember kedvéért is megkímélné a várost, azt mutatja, hogy Isten maga is irgalmazni akar, jót akar az ott élő embereknek. Akkor mégis mi értelme Ábrahám közbenjárásának? Miért szólít fel bennünket Jézus is újra és újra a kérő imádságra?
Azért, mert Isten nem akar nélkülünk segíteni rajtunk. Az ember ugyanis emberi viszonyok között él. A bajok, nyomorúságok, amelyek érik, emberi viszonyai között érik: emberi testében vagy emberi közösségeiben. A segítség is emberi módon tud eljutni hozzá. Aki éhezik, annak táplálékra van szüksége. A betegnek gyógyításra, vagy a szenvedései enyhítésére. A szomorúnak vigasztalásra. A tudatlannak tanításra. A magányosnak emberi közösségre. A bűnösnek pedig megtérésre és bűnbocsánatra. Isten már eleve megadta a megoldások lehetőségét minden bajra, amikor megteremtette és ajándékba adta ezt a csodálatos világot az embernek, illetve amikor létrehozta és megszentelte az emberi közösséget. Szívünkbe írta a jó szándékot és az egymás iránti felelősséget. Ne Istent hibáztassuk, amikor mégis a rosszat látjuk felülkerekedni! Nekünk kell jobban együttműködni Vele, azonosulni az Ő akaratával, az Ő szemével látni és az Ő szívével szeretni. Igen, ezért van szükség elsősorban a kérő imádságra, a közbenjárásra. Isten nem akar rajtunk (és másokon) nélkülünk segíteni, mert a személyes szeretet a boldogságunk kulcsa. Amikor valaki imádkozik a másikért, akkor észreveszi a problémáját. Nem figyelmetlen iránta, nem érzéketlen a szenvedéseire. Ez az első, talán legfontosabb lépés! Hiszen sajnos látjuk, mennyire érzéketlenek, közömbösek tudnak lenni emberek egymás iránt! A közbenjáró vagy engesztelő ima máris rámutat arra, hogy van valaki, akinek nem lényegtelen a másik ember sorsa. Azután az, aki észrevette a másik baját-búját, nyilvánvalóan készebb, hajlandóbb segíteni is, amennyire tőle telik. Keresi a megoldást, rágódik rajta – még ha sokszor egyedül nem is képes segíteni vagy maradéktalanul megoldani a problémát. Azzal, hogy szeretettel jelen van a szenvedő vagy éppen bűnös ember életében, hogy érezteti vele, hogy nincsen egyedül, erőt ad a másiknak. Felébreszti benne az elszántságot, hogy ő maga is mindent megtegyen, ami tőle telik annak érdekében, hogy a sorsa jobbra forduljon, hogy a bajából megszabaduljon. Önmagában már ez is sokszor elegendő. És persze valóban igaz az is, hogy Isten meg tudja tenni azt, amire mi már nem vagyunk képesek. Olyan segítséget is nyújthat, ami már messze felülmúlja a mi képességeinket és lehetőségeinket, de ezt a segítséget is fel kell ismerni és el kell fogadni. Márpedig ha valaki nem figyel Istenre, nem hagyatkozik Őrá, akkor nem fogja felismerni és elfogadni. Ezért, az együttműködés teljes hiánya miatt kellett mégiscsak elpusztulnia Szodomának és Gomorrának. Akik igazak voltak, megmenekültek – tudjuk Lót és családja történetéből, Azonban sajnos nem volt tíz igaz sem Szodoma és Gomorra városában. Nem volt, aki nyitott lett volna az irgalom lehetőségének felismerésére, a megtérésre, a segítség elfogadására. A mi együttműködésünk nélkül pedig nem lehet segíteni rajtunk! Legyünk tehát Isten munkatársai a jóban, az emberiség iránt gyakorolt gondviselő szeretetben! Közbenjáró imáinkkal csakúgy, mint vigasztaló szavainkkal és tőlünk telhető segítő tetteinkkel!
Forrás: Dr. Finta József plébános atya
Fotó: Pinterest