A nap szentje-2022.09.27., Páli Szent Vince áldozópap

A segítő szeretet nagy mesteréről, aki önmagáról úgy nyilatkozott, hogy ,,egy ilyen nyomorult emberről nem érdemes egy szót sem ejteni”, a tettei oly tanúságot tesznek, hogy egyenként is alkalmasak volnának neve halhatatlanságának megalapozására. Mert Szent Vince szentek lelki vezetője, szegények, betegek, foglyok, rabszolgák, öregek, koldusok, árvák, elmebetegek atyja, társulatok, szerzetesrendek, szemináriumok alapítója, misszionárius, a francia papság megújítója, a prédikáció mestere; a háború, a nyomorúság és az éhség leküzdője volt; s szinte litániaszerűen lehet sorolni, mi mindenben volt Isten dicsőségére és felebarátai üdvösségére.
Szülei, Jean de Paul és Bertrande de Moras szegényparasztok voltak, akik szerződéses szolgálattal keresték a kenyerüket. Ranquine-ban éltek. Ezt a Pouy melletti kis falut 1828-ban a szent iránti tiszteletből St. Vincent de Paul-nak nevezték el.
Vince gyermek- és ifjúkoráról semmi rendkívülit nem jegyeztek föl az életrajzírók, csak annyit tudunk, hogy szülei egészen kicsi korától fogva papnak szánták. Tizenöt éves lehetett, amikor a daxi kollégiumban megkezdte tanulmányait, mert itt akadt egy jótevő M. de Comet személyében, aki vállalta taníttatásának költségeit. Daxból áttelepült Toulouse-ba. A perigeux-i püspök 1600. október 12-én szentelte pappá Chateaul’Eveque-ben. Négy évvel később bakkalaureátust szerzett teológiában. Pályázott egy plébániára, s még Rómába is elment megszerzése érdekében, de valaki más kapta meg helyette a kívánt állást. Nagy szüksége lett volna valami javadalomra, mert nemcsak szegényen élt, hanem sok adóssága is volt. Ennek tulajdonítható, hogy 1605 elején két évre eltűnt, anélkül, hogy hitelezőit kielégítette volna.
M. de Cometnak 1607-ben és 1608-ban írt két leveléből tudjuk, hogy egy örökösödés kapcsán Marseille-be kellett utaznia. E két levélből kibontakozik előttünk egy fantasztikus történet, amelyet a történészek kétségbe vonnak: Tengeren indult el visszafelé, de kalózok támadták meg a hajót, elfogták, és Tuniszban eladták rabszolgának. Itt több gazdája is volt: először egy halász, majd egy alkimista, végül egy ferencesből mohamedánná lett úr. Ezt sikerült megtérítenie, és együtt szöktek meg egy csónakon Tuniszból. 1607-ben érkeztek meg Avignonba. Itt Vince megismerte Montario vicelegátust, akit azzal sikerült megnyernie, hogy alkimista titkokat fedett föl előtte. Rómába is elkísérte Montariót. — A szakértők azonban az egész történetet kétkedéssel fogadják.
Mindazonáltal annyi való igaz, hogy az 1605 és 1608 közötti időről nincs hiteles anyag Vincéről. Ebben az évben Párizsba ment. Minden reménye abban volt, hogy sikerül kapnia valami jövedelmező egyházi hivatalt, s végre megszabadulhat gyötrő anyagi gondjaitól. Egyéves várakozás után 1610-ben végre kapott állást: IV. Henrik király első felesége, Valois Margit házikáplánja lett. Nem sokkal később elnyerte a saintes-i egyházmegyében lévő Saint Léonard-de-Chaumes-i ciszterci apátság javadalmát. Ugyanebben az időben ismerkedett meg Bérulle-lel, aki hamarosan megalapította az oratoriánusok francia ágát. Vince lelki fejlődése ettől fogva Bérulle irányítása alatt állt.
Lassanként feladta földies céljait. Amikor lopással vádolták, hősies türelemmel viselte a megaláztatást, s ez az esemény adta az utolsó lökést teljes megtéréséhez.
1612-ben Bérulle egyik társától, Bourgoinge-tól megkapta a Párizs közelében fekvő Clichy nevű plébániát. Kiváló lelkipásztornak bizonyult, apostoli buzgósággal egészen hívei szolgálatára szentelte magát. A következő év őszén azonban Bérulle kérésére nevelői állást vállalt Philippe-Emmanuel de Gondi gróf családjában, aki a királyi gályák parancsnoka volt. A Gondi család rövid idő alatt nagyon megkedvelte Vincét.
Három év múlva mégis lemondott nevelői munkaköréről, és elvállalta a lyoni egyházmegyében lévő Chatillon-les-Dombes nevű plébánia vezetését (1617). Itt alapította az első Szeretet-Testvérületet, amelynek feladata a szegény betegek gondozása lett.
Megalapította a Szeretet Leányai társulatot, amely külföldön Irgalmas Nővérek néven vált ismertté. Ebben az alapításban Marillac Lujza (1591–1660), egy szent özvegy volt segítségére, aki maga köré gyűjtötte azokat a leányokat, akik szegények voltak, de készségesnek mutatkoztak arra, hogy életüket a szeretet szolgálatára szenteljék. Közös otthonban éltek, csak szolgálatuk végzése miatt jártak szerte a városban: fölkeresték és gondozták a szegényeket és a betegeket otthonaikban és a kórházakban.
A Missziós Papok Kongregációja és a Szeretet Leányai megalapításával Vince hatása igen széles körben terjedt. Emellett Vincét foglalkoztatták a nép és a papság lelki problémái is. A Szent Lázár priorátusban szentelési lelkigyakorlatokat tartott teológusoknak; szegény fiúkat tanítottak és taníttattak, hogy pappá lehessenek. A számtalan papjelölt között a lazaristák nevelték Bossuét és Rancét is. 1633-tól keddi napokon a párizsi klérus műveltebb tagjai számára tartott előadásokat.
A buzgó hívők már életében szentként tisztelték. Szeretete és önmaga iránti szigorúsága különös erővel sugárzott belőle.
Szüleitől örökölt, a vidéki életben megedződött, erős szervezete lassan fölmondta a szolgálatot. Hosszú ideig mocsárlázban szenvedett. 1655-től súlyos beteg volt, a végén járni is alig tudott. 1660-ra majdnem teljesen megbénult, szellemi erői azonban az utolsó percig épek maradtak. Rövid haláltusa után1660. szeptember 27-én halt meg. A temetés valóságos diadalmenet volt. 1729 augusztusában boldoggá, 1737- ben szentté avatták.
Ünnepét még ugyanebben az évben fölvették a római naptárba, július 19- re. 1969-ben a halála napjára helyezték át.
Reá is érvényesek másoknak mondott szavai: ,,Nem kell kapkodással megelőzni a Gondviselést, de amint utat nyit előttünk, az ember már nem lépkedhet, hanem futnia kell!”; ,,Szeressük Istent, de a két kezünk munkája és arcunk verítéke árán!”; ,,Én soha nem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit tennem kellett.”
Istenünk, ki Szent Vince áldozópapot apostoli erényekkel ruháztad föl, hogy a szegényeket gondozza és a papokat tanítsa, kérünk, segíts, hogy ugyanazzal a buzgósággal szeressünk, amellyel ő szeretett, és megtegyük, amire tanított!

Forrás: https://archiv.katolikus.hu/szentek/0927.html

Fotó: Magyar Kurír

Facebook