Hirdetések 2018. november 11.

A hét ünnepei a következők:

– Ma, vasárnap Tours-i Szent Márton püspököt ünnepeljük.

– Csütörtökön Nagy Szent Albert püspök és egyháztanító,

– Szombaton Nagy Szent Gertrud szűz emléknapja lesz.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Szervezete Erzsébet kenyeret oszt a kecskeméti és Kecskemét környéki templomokban a mai napon a szentmisék után.

Ma, vasárnap du. 15 órakor imaóra lesz a Barátok templomában Szent Filoména tiszteletére.

Holnap, hétfőn este hét órától nyolc óráig taize-i szentségimádás lesz a Nagytemplomban. Szeretettel várunk mindenkit.

November 17-én, szombaton reggel nyolctól este nyolcig tartó dicsőítő nap lesz Kecskeméten. Helyszín: Kecskemét, Klapka utca 9-11. (Pünkösdi imaház). Nyolc dicsőítő csapat fog szolgálni az alkalmon. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

A Czollner téren lévő Szent Erzsébet templom búcsúi miséjét Dr. Bábel Balázs érsek atya tartja mához egy hétre, 2018. nov. 18-án vasárnap délelőtt 11. 15-kor. Szeretettel várják a kedves híveket.

November 17-én szombaton du. 14 órakor kezdődik Kiskőrösön a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Ifjúsági Rendezvénye. A rendezvényre nem csak konkrét közösséghez tartozó fiatalok, hanem minden érdeklődő fiatal hivatalos. Jelentkezni lehet a www.parazskozpont.hu honlapon. Kérjük, hogy a Kecskemétről jönni szándékozók jelezzék igényüket a plébános atyának is, hogy az utazást meg tudjuk szervezni! A programról tettünk ki plakátokat.

  1. november 19-én adták ki a kecskeméti Mária Kápolna alapítólevelét, melyet a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban őriznek. Ennek 300. évfordulója alkalmából 2018. november 19-én hétfőn 14 órától megemlékezés lesz a Mária Kápolnában. A megemlékezés programja a kitett plakáton olvasható. Mindenkit szeretettel várnak.

A Piarista Általános Iskola szeretettel hívja a leendő első osztályos gyermekeket és családjukat idei első beiskolázási programjára, a Játékszigetre, 2018. november 23-án, pénteken délután fél ötre az iskola dísztermébe. Bővebb információ az iskola honlapján található.

Irgalom Forrása közbenjáró szolgálat lesz 2018. november 25-én délután fél 4-től a Kecskeméti Nagytemplomban. A tanítás témája: A buzgó ima titka. A tanítás után közbenjárás testi- és lelki gyógyulásért az Oltáriszentség előtt.

Gyónási lehetőség misén kívül:

– Attila atya keddenként de. 9-10 óráig,

– József atya novembertől szerdánként du. 17-18 óráig,

 – Tibor atya csütörtökönként du. 16-17 óráig gyóntat a Nagytemplomban.

A 2018-as februári Szentföldi Zarándoklattal kapcsolatban személyes egyeztetésre, megbeszélésre lesz lehetőség a szervező utazási iroda vezetőjével Kecskeméten a Főplébánia Közösségi Házában (Lestár tér 2.) november 16-án pénteken délután fél öttől. Kérem, a jelentkezők szíveskedjenek eljönni erre a megbeszélésre!

A zarándoklatra még lehet jelentkezni.

Közeledik az év vége. Hálásan köszönjük mindazok áldozatkészségét, akik az egyházközségi hozzájárulás befizetésével is segítették templomunk, plébániánk működését. Aki ezt még nem tette meg ebben az évben, kérem, szíveskedjék pótolni! Hálásan köszönünk minden segítséget, támogatást!

Facebook