Vasárnapi prédikáció 2019.02.03.
Évközi IV. vasárnap – 2019. február 3. – C év
Egy keleti város lármás, festői bazárjában egy gazdag amerikai nő egy különös, ezüstkeretbe foglalt falitükörre bukkant. Az ára magas volt, túlzottan is magas! Alkudozás közben az árus nagy titokzatoskodva elárulta a hölgynek, hogy a tükörnek egyedülálló képessége van: ha valaki belenéz, akkor megjelenik rajta egy írás, ami elárulja a tükörbe néző személlyel kapcsolatos legtitkosabb igazságot. A nőt izgalomba hozta a lehetőség: birtokolni egy tükröt, ami mindenkiről kimondja az igazságot! Óriási, rendkívüli üzlet! Persze először ki akarta próbálni. Belenézett, s a tükör csillogó felületén már meg is jelent az írás: „Gazdag, texasi hölgy, tele pénzzel.” Megvette hát a drága tükröt, s boldogan cipelte haza. Biztos volt benne, hogy új szerzeményével sikerül a figyelem középpontjába kerülnie a városban. A tükör azonban csak bajt zúdított rá. Először a barátnőivel próbálta ki, akik szórakoztató játéknak hitték csupán. Amint azonban egyikük belenézett, már meg is jelent az írás: „Egy üzletben lopta a fehérneműt, ami rajta van.” A másikhoz ezt vágta hozzá: „Tíz évvel fiatalabbnak mondja magát, mint amennyi valójában.” A harmadiknak ezt írta: „Irigy és rosszindulatú pletykákat terjeszt mindenkiről.” A feldúlt barátnők sietve távoztak, s azontúl elkerülték a gazdag hölgy házát. A többi vendég sem járt jobban: gyorsan kiderült, ki csalja a feleségét, ki sikkaszt a munkahelyén stb. stb. A gazdag hölgy igen gyorsan magányos lett, s most már keservesen bánta, hogy megvette azt a tükröt. Egy nap aztán mérgében elhatározta, hogy összetöri a csodálatos szuvenírt. Mielőtt a végzetes csapást mérte volna a tükörre, azon hatalmas betűkkel megjelent az utolsó felirat: „Te! Igen, te ott …. te is félsz az igazságtól!”
Mennyire jellemző, hogy azoktól, akiket hívőnek tartanak, akik vallásos életet élnek, kedves szavakat várnak az emberek, egyfajta dédelgetést és állandó elismerést. Pedig nem feltétlenül azok Isten emberei, akik mindig azt mondják, ami nekünk hízelgő, amit hallani akarunk. Sokkal inkább azok, akik az igazságot kimondják rólunk, nekünk. Nem annyira azok gyakorolják a keresztényi szeretetet, akik elhallgatják mindazt, ami a másik ember számára esetleg fájdalmas vagy lelkiismeretbe vágó lehetne, hanem éppen azok, akik a hibáikra, hiányosságaikra is rá mernek mutatni. Vajon miért gondolják oly sokan azt, hogy az igazság és a szeretet szemben áll egymással, szinte kizárja egymást? Talán azért, mert azt tapasztalják, hogy az igazságot kimondani gyakran veszélyes: nem mindig viselik el könnyen azok, akikről elhangzik, s bizony szívesen elhallgattatnák azt, aki ilyesmire vetemedik.
Jól mutatja ezt Jeremiás próféta sorsa, akinek életében bizony újra és újra beteljesednek az Őt meghívó Isten szavai: ércfallá és vasoszloppá kell lennie, hogy kibírja a sok bántást, szenvedést, amit Isten igaz üzenetének hirdetése miatt kell elviselnie. Ítéletet, pusztulást kell hirdetnie, olyan fájdalmas dolgokat, amiket neki is nehezére esik kimondania. Nem kellemes jövőt fest a babiloni fogság kapujában álló nép elé, hanem fenyegetni kénytelen őket, ha nem térnek meg és nem hallgatnak Isten szavára. Ezért akarják megölni, ezért verik meg, zárják kalodába, dobják kiszáradt vízverembe. A mai evangéliumban Jézusnak is szembesülnie kell a nép haragjával, amikor szemük elé tárja a Szentírásból kiolvasható igazságot, s a názáretiek nem akarják azt elfogadni tőle. Annyira felháborodnak, hogy le akarják taszítani a szakadékba. Mégsem vonja vissza az igazság szavait sem Jeremiás, sem Jézus! Tudják ugyanis, hogy éppen a szeretet követeli tőlük ezek kimondását.
Nem mindegy azonban, hogy hogyan, mikor, milyen körülmények között mondjuk meg az igazságot. Sokszor azért nehéz azt elviselni, mert meddő kioktatásnak érezhetik, segítő szándék nélküli számonkérésnek, aminek ráadásul a hangneme is bántó. A mai szentleckében Szent Pál szeretethimnuszát halljuk. Pál apostol nagyon sok követelményét, sajátosságát felsorolja a szeretetnek. A szeretethez bizony hozzátartozik az is, hogy az igazságot mondjuk és akarjuk, ahogyan ez Pál leveleiben is sokszor előfordul. Ugyanakkor hozzátartozik a türelem, az elviselés, a megbocsátás, az új lehetőség megadása is. Ha nemcsak „kimondjuk”, megmondjuk az igazságot a másik személyről, hanem elő is segítjük számára azt, hogy igazabb, jobb emberré váljon, akkor nem kell félnünk az igazság kimondásától. Ha nem hagyjuk el, elviseljük a hibáit, megbocsátunk, segítünk megváltozni, akkor őszinte a szeretetünk iránta akkor is, ha fájdalmas dolgokat vagyunk kénytelenek kimondani vele kapcsolatban. Jézus soha nem kendőzte el, nem bagatellizálta el a bűnt. Azonban mindig megbocsátotta. Elszenvedte mindazt, ami mások bűne miatt őt sújtotta, anélkül, hogy elhagyta vagy elvetette volna a bűnöst. Ezzel adott példát nekünk is az igazság és a szeretet együttes megélésére. Mert ezek nem zárják ki egymást, hanem kölcsönösen feltételezik és kiegészítik.
Józsi atya
