Hirdetések 2019. május 19.

Húsvét V. vasárnapja – 2019. május 19.

  1. A hét ünnepei a következők:

– Csütörtökön Boldog Apor Vilmos püspök, vértanú emléknapja.

– Pénteken Szűz Mária, Keresztények Segítsége emléknapja lesz.

  1. Mához egy hétre, május 26-án vasárnap a fél 11-es misén lesz templomunkban a bérmálás, melyen vendégünk lesz Michael August Blume érsek, Magyarország pápai nunciusa, nagykövete is. A bérmálást Bábel Balázs Érsek atya és a Nuncius atya együtt fogják végezni. Szeretettel várjuk a kedves híveket.
  2. Június 2-án, Urunk Mennybemenetelének ünnepén lesz a Kecskeméti Nagytemplom búcsúja. Az ünnepi szentmise fél 11-kor kezdődik, amely egyben Dr. Finta József érseki helynök, plébános ezüstmiséje lesz. Utána agapét (szeretetlakomát) tartunk a Helynökség udvarán (Lestár tér 2.), amelyre szintén szeretettel várjuk mindazokat, akik szívesen átjönnek. Az agapéra szívesen fogadunk süteményeket, melyeket már a szentmise előtt is le lehet adni a Helynökség udvarán.
  3. Május 26-án vasárnap délután 15 órától szentmise és imaóra lesz Szent Filoména tiszteletére a Barátok templomában.
  4. Irgalom Forrása közbenjáró imaszolgálat lesz 2019. június 2-án délután fél 4-től a Kecskeméti Nagytemplomban. Dicsőítés, tanítás, majd közbenjárás testi- és lelki gyógyulásért az Oltáriszentség előtt.
  5. Önkéntes segítőket keresünk a Boldogasszony Rózsakert  fenntartásához, a kert gondozásában.  Feladataik: szemétszedés, kapálás, gyomlálás. Az önkéntes munkára jelentkezhetnek hétfő reggelente a Rózsakertben 7-9-ig, vagy pedig ajofold@jofold.hue-mailcímen. Hálásan köszönjük.

Pünkösd előtti szombaton reggel 9 órakor szentmise lesz a Rózsakertben, melyre szeretettel várjuk a kedves híveket.

  1. Június 7-e estétől 8-a estig Pünkösdi Ifjúsági Találkozó lesz Petőfiszállás Szentkúton. Szeretettel várjuk a fiatalokat. Jelentkezni a Parázs Központ honlapján lehet a kitett plakátokon látható címen. Kérem, hogy a kecskeméti jelentkezők a plébánián is jelezzék részvételi szándékukat, hogy a közös utazást megszervezhessük!
  2. Június 10-én, Pünkösdhétfőn Egyházmegyei Családtalálkozó lesz Kiskunhalason, az Alsóvárosi Plébánián. A program reggel 9 órakor kezdődik érseki misével. Jelentkezni szintén a Parázs Központ honlapján keresztül kell a kitett plakátokon látható címen. Kérem, hogy a kecskeméti jelentkezők a plébánián is jelezzék részvételi szándékukat, hogy a közös utazást megszervezhessük!
  3. Június 23-án, Úrnapján megtartjuk a szokásos városi Úrnapi Körmenetünket a fél 11-es mise után. Noha már túl van az iskolaidőn, nagyon számítunk az iskolásokra is, különösen az idei elsőáldozókra, akikre a virághintés szép feladatát szeretnénk bízni! Kérem, családjukkal együtt vegyenek részt ezen a szép, felemelő ünnepen!
  4. Idén is lesz nyári napközis tábor általános iskolás hittanosok részére a Helynökség épületében. Időpontja: július 22-26-ig, hétfőtől péntekig, minden nap reggel 7 órától du. 17 óráig. A részvételi díj 10.000 forint. Jelentkezni lehet 5.000 forint előleg befizetésével a Főplébánia Irodájában hivatali időben.
  5. Idén nyáron, augusztus 4-11-ig lesz a 28. Bugaci Ifjúsági Lelkigyakorlatos Tábor, melynek vezetője Dr. Finta József plébános atya. Az idei tábor témája a fiatalok életében előforduló krízis helyzetek feldolgozása a hit segítségével. Címe: „Isten tenyerén”. A részvételi díj 14.000 Ft. Jelentkezni lehet a Főplébánia irodájában 4.000 forint előleg befizetésével, vagy pedig személyesen Finta József atyánál. Elsősorban fiatalok jelentkezését várjuk nyolcadik osztályos kortól felfelé, de hittanos gyerekek is jöhetnek, ha a tábor kifejezetten lelkigyakorlatos jellegét el tudják fogadni.

Mai névnap: Vilmos

Közeledő események

Nincsenek közelgő események

Kategória

Facebook