Vasárnapi Prédikáció 2019.05.19.

Húsvét V. vasárnapja – 2019. május 19. – C év

Egy fiatal mérnök egyszer úgy döntött, hogy egy kisebb összeget a mezőgazdaságba fektet, és vásárolt egy kis földterületet egy jól termő síkságon. Mivel nem nagyon értett a növénytermesztéshez, elhatározta, hogy egy idős földművestől kér majd tanácsot, aki a közelben lakott. – Látja, bátyám, a földecskémet? – Persze. Hiszen határos az én földjeimmel – mondta az öreg. – Kérdeznék valamit, bátyám: mit gondol, a földecském jó zabot teremne nekem? – Zabot? Nem, uram, nem hiszem, hogy ez a föld zabot teremne. Sok éve itt élek, de soha nem láttam még zabot ezen a táblán. – És kukoricát? – erősködött a fiatalember. – Gondolja, hogy kukoricát teremne a földecske? – Kukoricát, édes fiam? Nem hiszem, hogy teremne kukoricát. Amennyire én tudom, gyökereket adhat, mindenféle gazat és kórót. – Kicsit összezavarodva, a fiatal mérnök újra próbálkozott: – És szóját? Szóját teremhetne a földecske? – Szóját mondott? Nem akarok vészjóslónak tűnni, de én sosem láttam szóját ezen a földön. Legfeljebb magas füvet, némi tűzifának való ágat és néhány bogyós bokrot, semmi többet. A fiatalember belefáradt, hogy mindig ugyanazt a választ kapja, vállat vont, és azt mondta: – Jól van, bátyám, köszönöm mindazt, amit mondott, de én azért tennék egy próbát. Elvetek ide jófajta zabot, és meglátjuk, mi történik. Az öreg paraszt felemelte a tekintetét, és egy kaján vigyorral az ajkán csak ennyit mondott: – Ja, kérem! Ha elveti… Az egészen más dolog, ha elveti!
A keresztény hitről nagyon sokan gondolják azt mostanság, hogy az „végülis mindenkinek könnyen mehet!”. Elvégre nem a templomba járás a lényeg, meg a mindenféle imádságok, se az egyházi parancsok, szokások betartása, hanem csakis a szeretet, ahogyan Jézus oly sokszor mondja. Nem kell ahhoz rendszeresen misére, hittanra járni, gyónni-áldozni, templomi házasságot kötni, imádságokat tanulni, hogy az ember jó keresztény legyen: elég, ha az életében tettekre váltja a szeretetet. Sokan, nagyon sokan nyugtatgatják magukat napjainkban ilyesféle gondolatokkal, sokszor kimondva is azokat, és hozzátéve, hogy márpedig a szeretet terén ők jobban teljesítenek, mint a legtöbb templomba járó. Érdekes, hogy ennyi templomba járó embert ismernek közelről, pedig nem igazán sokszor teszik be oda a lábukat! Persze a lényeg természetesen valóban a szeretet. De miféle szeretet? Hányszor és hányszor futunk bele abba a kétségtelen ténybe, hogy a mai átlagos szeretet-megnyilvánulások mennyire kevesek az ember boldogságához! Az, amit a mai közvélemény és közgyakorlat ért és megvalósít „jó ember” címszó alatt, valahogy hírül nem elég jó ahhoz, hogy elégedettebbek legyünk egymással. Miért van ez? Mert a teremtő Isten úgy alkotta meg az embert, hogy a boldogságvágyunkat valóban csak a hiteles, teljes szeretet képes kielégíteni. Az, amit ténylegesen Jézus Krisztus élt meg, valósított meg közöttünk földi élete során. Márpedig ehhez a szinthez képest minden emberi szeretet kevés! Nem is beszélve arról az „átlag szeretetről”, aminek a szintje gyakorlatilag évről-évre csúszik lejjebb, lassan már a béka feneke alá, az erkölcsi mércével együtt. Ugyanakkor azok az emberek, akik valóban mélyen ismerik Jézus életét és tanítását, és akik tényleg szoros, élő kapcsolatban vannak vele, igenis messze felülmúlják ezt a bizonyos átlag szintet, még ha ők sem hibátlanok és bűntelenek is.
Azonban ezt ők sem elsősorban maguknak köszönhetik. És főleg ők sem gyorsan és könnyen, mindenféle erőfeszítés nélkül tettek szert a szeretet komolyabb gyümölcseire! „Ja kérem, ha elveti!” Ha elvetik a magot, akkor lehet termés is! De anélkül bizony csak gaz és kóró. Komoly megalapozás nélkül nem lehet szert tenni hiteles keresztény hitre és az abból fakadó erkölcsi életformára. Igaz, hogy minden ember képes (lenne) rá, hiszen Isten nem vár tőlünk lehetetlent! Azonban nem csak úgy a semmiből fog ez kisarjadni bennünk vagy bárkiben. El kell vetni a hit és a szeretet valódi, egészséges magvait. Utána pedig táplálni kell a kegyelemmel, ami a Jézus által ajándékozott szentségek gyakorlásában kaphatunk meg elsősorban. Igenis meg kell ismerkedni az evangélium igaz tanításával, s annak el kell mélyülnie bennünk! Pál és Barnabás milyen fáradhatatlan buzgósággal járnak be messze földeket, távoli, ismeretlen népek soha sem látott városait, hogy hirdessék Jézus tanítását! Meg akarják téríteni őket, pedig van már valamiféle vallásuk, élnek már bizonyos szabályok szerint. Az apostolok és az első keresztények azonban tudják, hogy az a tanítás és az az életforma, amit ők hirdetnek, mennyivel többet adhat a megtérőknek, mint amit eddig ismertek, amiben eddig éltek! Hiteles tanúságtételük sokakat meg is győz arról, hogy valóban több, jobb és boldogítóbb keresztényként élni, mint a korábbi szokásaik és elveik szerint. Ahhoz azonban, hogy az evangelizáció sikeres legyen, nekik is hosszú utat kellett megtenniük. Évek teltek el Jézus mellett, Jézustól tanulva és őt egyre szorosabban követve, míg elérkezett az Utolsó vacsora órája. Az óra, amikor Jézus ezeket mondta: „Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek! … Arról ismerjen meg benneteket a világ, hogy szeretettel vagytok egymás iránt!” És lám, az apostolok és az első keresztények nagy többségének élete valóban tükrözte Jézus arcát. A távoli népek is megismerték róluk, általuk azt a Krisztust, Akit pedig személyes emberi valóságában nem láthattak, nem hallhattak. Ehhez azonban előbb az apostoloknak is meg kellett ismerniük és érteniük Jézus tanítását. Táplálkozniuk kellett az Ő testével, meg kellett bánniuk korábbi bűneiket, be kellett töltekezniük az Ő Lelkével. És mindemellett továbbra is rendszeresen erősíteniük kellett egymást és önmagukat a hitben az imádság és a szoros közösségi élet által.
Enélkül ma sem megy. Igen, bátran kijelenthetjük, hogy csakúgy, mint az élet bármely más területén, úgy a keresztény hitben és életben sem terem gyümölcs csak úgy magától! Azonban ha a magot elvetjük, lesz esélyünk rá! Ezt tesszük, amikor hittanra járunk, vagy gyermekeinket hittanra íratjuk! Amikor fontosnak tartjuk, hogy komoly készület után elsőáldozók, később bérmálkozók legyünk! Amikor nem akarjuk „olcsó megúszni” a szentségekre való felkészülést, elhanyagolva a hitismeretek komoly elsajátítását vagy a rendszeres templomba járást! És főként, ha nem hagyjuk abba! Ha nem gondoljuk azt, hogy mi már „készen vagyunk”, nincs szükségünk tovább a keresztény közösség tápláló talajára, a gyónás, áldozás és a Jézus által alapított többi szentség éltető harmatára.

Józsi atya

Facebook