Karácsony Ünnepi Prédikáció 2019.

Karácsony ünnepe – 2019. december 25.

Az ékszerész az íróasztalánál üldögélve, szórakozottan figyelte az utcát elegáns üzletének kirakatán keresztül. Üzletéhez egy kislány közeledett. Orrát a kirakat üvegéhez nyomta. Az egyik kirakatba helyezett tárgy láttán égszínkék szemei hirtelen felragyogtak. Nagy elszántsággal belépett az üzletbe és egy csodálatos türkizkék nyakékre mutatott ujjával. – A nővéremnek lesz. Tudna nekem egy szép díszcsomagolást készíteni? Az üzletvezető csodálkozva mérte végig kis vevőjét, majd megkérdezte: – Mennyi pénzed van? A kislány lábujjhegyre állt, és habozás nélkül letett a pultra egy bádogdobozt. Majd kinyitotta és kiürítette: néhány kiscímletű papírpénz, egy marék aprópénz, kagylók, és néhány játékfigura volt benne. – Ennyi elég? – kérdezte büszkén. – Az idősebb nővéremnek szeretnék ajándékot adni. Mióta az anyukánk meghalt, ő gondoskodik rólunk; egy másodpercnyi ideje sincs magára. Ma van a születésnapja, és egész biztos, hogy ezzel az ajándékkal nagyon boldoggá teszem őt. Ez a kő éppolyan színű, mint az ő szeme. Az ékszerész hátrament, majd visszatért egy pompás piros és aranyszínű csomagolópapírral, amibe gondosan becsomagolta az ékszerdobozt. – Tessék! – mondta a kislánynak. – Óvatosan vidd! A kislány büszkén távozott. Mint egy trófeát, úgy vitte kezében az ajándékot. Egy órával később egy barna hajú, gyönyörű szép kék szemű lány lépett az ékszerüzletbe. Határozott mozdulattal tette le a pultra azt a dobozkát, amit az ékszerész oly gondosan csomagolt be. – Itt vásárolták ezt a nyakéket? – Igen kisasszony. – És mennyibe került? – Az én üzletemben az árak bizalmasak: csak a vevőimre és rám tartoznak. – De az én húgocskámnak csak egy kevés aprópénze volt. Soha nem tudott volna kifizetni egy ilyen nyakéket! Az ékszerész kezébe vette az ékszerdobozt, visszazárta értékes tartalmával, újra gondosan becsomagolta, majd átadta a lánynak. – Az ön kishúga kifizette. A legmagasabb árat fizette, amit valaki fizethetett: mindenét odaadta, amije csak volt.
Az ékszerész meglátott ebben a kislányban egy nagyobb értéket a pénznél: a gyermeki lelkületet, amely mer nagyot álmodni, és mindenét kész odaadni az álma megvalósulásáért, méricskélés nélkül.
Karácsony ünnepén feltehetjük magunknak a kérdést: miért gyermekként jött közénk Jézus? Miért nem erős, hatalmas, valóban isteni férfiként, „kész” megváltóként? Egyrészt azért, mert számára nagyon fontos volt és maradt a gyermeki lelkület. Valamiképpen gyermek maradt és marad egész életében: gyermekként, fiúként nyilvánult meg itt a Földön, de a Mennyországban is Fiúként létezik egy örökkévalóságon keresztül. Ő Istenként is gyermek, Isten Fia: teljes szeretettel rábízza magát az Atyára, és maradéktalan engedelmességgel teljesíti az Ő akaratát. Jézus tehát egyrészt azért jön gyermekként, mert természete, lényege szerint Gyermek: a második isteni személy, a Fiú.
Másrészt pedig azért születik piciny gyermekként erre a világra, mert földi életével nem csak azt akarja megmutatni nekünk, hogy ki az Isten, milyen az Isten, hanem azt is, hogy ki az ember, milyen az igazán jó ember! Márpedig valahol a szívünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy a gyermekben van meg talán a legtöbb abból, amit az emberség lényegének tartunk. Ezért csodálkozunk rá oly sokszor örömmel a gyermek ártatlanságára, lelki szépségére, romlatlanságára. Jézus maga is arra biztat bennünket, hogy őrizzük meg magunkban felnőttként is a gyermekség lelkületét, magatartását. „Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, nem mehettek be a Mennyek Országába!” Földi életével – és gyermekségével – példát is ad nekünk erre. Milyen is volt Jézus, mint gyermek?
Kiszolgáltatott, aki engedte, hogy gondoskodjanak róla. Nem a hatalom, az erő eszközeivel lépett fel, hogy félelmet keltsen és így kényszerítsen másokat akarata teljesítésére. Nem! Ő engedte, hogy szeressék és szeretetből kövessék. Visszautasítható, félrelökhető volt, akiről nem véletlenül mondja a mai evangélium: „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.” Akik azonban elfogadják, befogadják, azok szeretetből, minden kényszer nélkül teszik, s ezáltal valóban „Isten fiaivá lesznek” ők is. Mi elfogadjuk-e a kiszolgáltatottságunkat? Engedjük-e magunkat szeretni – s adott esetben el tudjuk-e fogadni harag és erőszak nélkül az elutasítást is? Mert jobb a kapcsolatokat szeretetre építeni, mint félelemre és érdekekre, mert azok soha nem képesek őszinte, mély kapcsolatok megalapozására. Ha pedig szeretetet tapasztalunk, tudunk-e igazán hálásak lenni, mint azt a gyermeki lelkületben látjuk?
Engedelmes, aki mindenben követi az Atya akaratát. Erre pedig nem a szolgai félelem, hanem a gyermeki szeretet indítja. Méricskélés nélkül szeret: önmagát teljesen odaadja, beleadja abba, amit tesz. Ez érintette meg az ékszerészt is a kislány magatartásában. Mi sajnos milyen sokszor méricskélünk a kötelességeink területén, a felvállalt elkötelezettségeinkben is. Csak egy adott szintig vagyunk engedelmesek, és sajnos ez a szint is állandóan csökken! Pedig a szeretet – főleg Isten iránt – teljes odaadást követel.
Jézus fejlődő személyiség: „Növekedett bölcsességben és kedvességben Isten és az emberek előtt.” Felvállalni azt, hogy fejlődnöm, növekednem kell, nem vagyok még minden ízemben „készen”! Mennyire nehéz ez a mai gyerekeknek, fiataloknak! Elfogadni, hogy nem én tudok a legjobban mindent, és bizonyos dolgokhoz még nem vagyok elég felnőtt. Jézus ebben is példát ad nekünk.
Karácsony ünnepén köszönjük meg, hogy Isten visszavezet minket gyermeki önmagunkhoz, s újra és újra figyelmeztet: nem kell annyira „felnőnünk”, hogy elveszítsük a gyermek legfontosabb tulajdonságait, amelyek nélkül bizony nem léphetünk be az Atya Országába. Ott ugyanis csak fiaknak, gyermekeknek van helyük.

Józsi atya

Facebook