A nap szentje: Május 2., Alexandriai Szent Atanáz

Atanáz 295 körül Alexandriában született keresztény szülőktől. Ifjúkoráról nem sokat tudunk, nem tudjuk, kiknél tanult. Írja, hogy néhány tanítója az üldöztetésben vesztette életét. Csak többéves pusztai remetesége ismert. Itt Remete Szent Antal vezetése alatt alakult ki kemény jelleme. Élt-halt a tudományért, az egész Szentírást fejből tudta. Tudása miatt Sándor pátriárka 319-ben diakónussá szentelte. Mint diakónus részt vett a niceai zsinaton 325-ben, püspöke segítője volt Áriusz püspök ellen. A zsinat 318 püspöke ünnepélyesen elitélte Áriusz tévedését, és ebben óriási része volt Atanáznak. 328-ban egyhangú felkiáltással alexandriai püspök lett. A niceai egyetemes zsinat ugyan őt igazolta, de a szellemi győzelem ellenére továbbra is politikai üldözéseknek volt kitéve. Igaztalan vádakkal zsinat elé idézték, és hiába bizonyult be a vádak tarthatatlansága, az öregedő Konstantin császárt meggyőzték az ellenfelek, hogy Atanáz békétlenséget szít. Trierbe száműzték.
Kortársai csodálták tetteinek szilárdságáért és határozottságáért. Tevékenységében sem visszavágások, sem balsikerek nem tudták meggátolni. Ezért Atanázt a történelem ,,az Egyház oszlopaként” ünnepelte. Nagy érdeme, hogy fölismerte a konstantini béke jelentőségét és következményeit. De teljes egészében fölismerte azokat a veszélyeket is, amelyeket az államvallás a lélek szabadsága és a vallás számára magában rejt. A császárral és a politizáló teológusokkal szemben védelmezte azt a szilárd vallási alapvetést, amelyet Niceában meghirdettek. És harcolt azért, hogy az Egyház hű maradjon sajátos küldetéséhez, az evangélium hirdetéséhez.
Ez a kemény harcos közel állt népéhez. A legvégsőkig elment lelkipásztori feladatának teljesítésében és hívei testi-lelki gyarapodásának előmozdításában. Számára a hit nem művelt körök és csoportok számára fönntartott terület volt, hanem a nép ügye. Értelmi finomságokhoz nem volt érzéke. Teológiája nem elmélet volt, hanem a tan szilárdsága, inkább állítás, mint fontolgatás. Az ékesszólást a cselekvés egyik formájának tartotta.
Atanáz ellentétes érzéseket váltott ki környezetében: csodálatot és barátságot az egyik oldalról, ellenkezést és elutasítást a másikról. A nép és a szerzetesség megértette, hogy az ő oldalán áll az igazság és szavai igazak. Nem személyiségének varázsával hatott, hanem szenvedélyével. Meggyőzött, mert bizalmat tudott kelteni: ez volt ellenállhatatlan ékesszólásának a titka.
Hatalmával kímélet nélkül élt, energikus volt az erőszakosságig. Viharos férfiasságával az Isten országát védelmezte. Nem elégedett meg azzal, hogy keményen, de nagylelkűen harcoljon az igaz hitért. Önmagát egybeolvasztotta Isten ügyével, olyannyira, hogy érte mindent föláldozott, mindent elszenvedett. A megpróbáltatások viszont megtisztították és megtanították csendben tűrni. Atanáz az életével fizetett hibáiért: egész élete egyetlen hitvallás volt.
373. május 2-án halt meg Alexandriában. A római naptárba 1550-ben vették föl ünnepét.

Mindenható, örökkévaló Isten, ki Szent Atanáz püspököt arra választottad, hogy a Fiad istenségéről szóló tanítás kiváló védelmezője legyen, kérünk, engedd, hogy tanításának és pártfogásának örvendezve egyre jobban megismerjünk, s mert ismerünk, egyre tüzesebben szeressünk Téged!