Regina caeli-Mennynek Királynője

Végéhez közeledik a Szűzanya hónapja. Májusban minden nap elimádkoztuk a lorettói litániát. Sokféleképpen szólítottuk meg Égi Édesanyánkat. A litánia és a szentmisék keretében többször elénekeltük a Regina caeli gyönyörű Mária-antifóniát latinul és magyarul is.

A Regina coeli vagy Regina caeli – Mennyek Királynője – a húsvéti idő Mária-antifónájának kezdőszavai. – A hagyomány szerint nagy járvány idején 590-ben Nagy Szt. Gergely pápa a Maria Maggiore-bazilika kegyképét – amely a Szent Lukács evangélista által festett Mária ikon – ünnepélyes, engesztelő körmenetben vitte a Szent Péter bazilikáig. A körmenetben az Angyalvár fölött angyalt látott, aki kardját visszalökte hüvelyébe, ami a pestisjárvány megszűnését jelezte. Egyúttal angyali kar énekét is hallotta: „Regina coeli laetare, alleluja!” Erre a pápa így válaszolt: „Ora pro nobis Deum, alleluja!” A feltámadásról szóló kiegészítéssel ebből keletkezett az antifóna. Nagyszombattól pünkösdvasárnapig az Úrangyala (Angelus) helyett ezt az imát mondjuk a reggeli, déli és esti harangszó alatt.

Latin szövege:
Regina caeli, laetare, alleluia:
Quia quem meruisti portare, alleluia,
Resurrexit, sicut dixit, alleluia,
Ora pro nobis Deum, alleluia.

A himnuszhoz, hasonlóan a többi Mária-antifonához, verzikulus és könyörgés is tartozik:
V. Gaude et laetare, Virgo Maria, alleluia.
R. Quia surrexit Dominus vere, alleluia.
Oremus. Deus, qui per resurrectionem Filii tui, Domini nostri Iesu Christi mundum laetificare dignatus es: praesta, quaesumus; ut per eius Genetricem Virginem Mariam, perpetuae capiamus gaudia vitae. Per eundem Christum Dominum nostrum. Amen.

Magyar szövege:
Mennynek Királyné asszonya, örülj szép Szűz, alleluja, Mert kit méhedben hordozni méltó voltál, alleluja.
Amint megmondotta vala, feltámadott, alleluja. Imádd Istent, hogy lemossa bűneinket, alleluja.
Örülj és örvendezz Szűz Mária, alleluja! Mert valóban feltámadott az Úr, alleluja!

Forrás: Magyar Kurír

Facebook