Az elveszett óra

Évekkel ezelőtt, amikor még nem volt hűtőszekrény, az emberek jégházakat használtak, hogy az élelmiszerek ne romoljanak meg. Ezeknek a kis építményeknek vastag falai voltak, nem volt rajta ablak, csak egy jól záródó ajtó. Télen, amikor a tavak befagytak, nagy jégtömböket vágtak ki és odaszállították a jégházakba. Aztán a jégre szórtak egy réteg fűrészport, és így az kitartott majdnem nyárig.
Egyik nap egy férfi elvesztette értékes karóráját a jégházban, miközben ott dolgozott. Áttúrta az egész fűrészport, szorgalmasan keresgélt, de az óra csak nem lett meg.
Egy kisfiú, aki hallotta, hogy elveszett az óra, belopakodott az ebédszünetben a jégházba. Nemsokára megjelent az órával együtt. A csodálkozó kérdésre, hogy miként sikerült megtalálnia az órát, ezt felelte:
– Jól becsuktam az ajtót, lefeküdtem a fűrészporba, teljesen csendben voltam, és meghallottam az óra ketyegését.
Gyakran nem halljuk tisztán Isten hangját. El vagyunk foglalva azzal, hogy buzgón, sőt néha kétségbeesetten keressük az Ő akaratát. Elcsüggedünk, és türelmetlenek leszünk, ha látszólag nem kapunk feleletet. Talán még azt is feltételezzük, hogy Isten nem törődik velünk. De ha szeretnénk meghallani a hangját, nem csak jelenlétét kell keresnünk, hanem el is kell csendesednünk előtte.
Atyánk azt mondja gyermekeinek:
„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46:11) Ott, az Ő áldott jelenlétében meg fogjuk hallani halk hangját: „Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” (Ézs 30:21)

Forrás: Vetés és aratás folyóirat

Fotó: Pinterest