A nap szentje-július 11., SZENT BENEDEK APÁT, EURÓPA FŐVÉDŐSZENTJE

Benedek 480 körül született Nursiában, szabin nemesi családból. Rómában tanult, de erkölcstelen környezetéből még tanulmányai befejezése előtt elmenekült és Subiacoban remetéskedett. Itt 12 kisebb kolostort alapított. 529-ben áttelepedett Monte Cassinóba, amely aztán a szerzetességnek és a műveltségnek centruma lett. Itt írta a regulát, amelyben Kelet és Nyugat legjobb szerzetesi hagyományait egyesítette. A Szentírásban való jártasság, tapasztaltság, jóság és bölcsesség jellemezték Benedeket, és ezen jellemvonásai tükröződnek a Regulában is. Meghalt 547. március 21-én. VI. Pál 1964. október 24-én Európa fővédőszentjének nyilvánította.

Előkelő származású, Rómában elsőrendű nevelésben részesült. A gót megszállás alatt nyögő Rómában tanult, keresztény lelke nem tudott megbékélni a világ kisértéseivel. Már 14 évesen elhatározta, hogy elhagyja a világot, ezt azonban csak dajkájával közölte. Előbb egy falusi plébánián Enfidében (ma Affile) élt, de innen is tovább menekült a világ elől. A szabin hegyek közt, Subiaco vidékén, az Anio folyó völgyében vette fel a remeteöltönyt, itt telepedett meg egy barlangban. Három évi magány után pásztorok találtak rá, és vitték hírét az emberek közé. Ezután már sokan zarándokoltak hozzá. Ez a hírnév a világ kisértését is jelentette számára. A vicovarói szerzetesek elöljárójukká választották, de nem akarták őszintén megkomolyítani életüket, sőt még a megmérgezésére is kísérletet tettek, emiatt visszatért barlangjába, Subiacoba. Egyre több remete vette körül, ezeknek egymásután épített kolostort. Ezekben igazi szerzetes családi élet folyt, ő legszívesebben a kezdők nevelésével foglalkozott. 35 éves remeteségét egy féltékeny pap áskálódása miatt szakította meg, elvándorolt délre, és a Monte Cassino hegyen 529-ben megalapította a bencés rend anyaházát. Templomot és kolostort épített, sok szegényt támogatott, sokakat megtérített, megírta Reguláját, mely ma is a nyugati szerzetesség alapszabálya. Emiatt a nyugati szerzetesség atyjának is szokták nevezni.

Imádkozzál és dolgozzál. Szent Benedek jelmondata ma is aktuális. A munka és az imádság összefügg, és egymást erősíti. Istentől kapjuk az erőt, hogy megtaláljuk és elvégezzük azt a munkát, amelyet az Ő akaratából kapunk. És minden munkavégzés, alkotás hálára indít Isten felé. A bencés rend Európa kultúrájának mozgatója volt évszázadokon keresztül. Benedek hatása máig ható. Éppen ezért bízzuk pártfogására a mai Európát is, ahol megkérdőjeleződtek az évezredes értékek, de látjuk, hogy ma is csak ezek alapján az értékek alapján lehet igazán emberi életet élni.

Forrás: http://www.katolikus.hu/szentek/0711.html

Facebook