Prédikáció-2022.09.04., Évközi 23. vasárnap

“Csak az lehet Jézus tanítványa, aki vele együtt vállalja a keresztet is.”

Abban az időben amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.«
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle.
Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 14,25-33

Volt egyszer egy szentéletű remete, aki egy hegy oldalában, mély barlangban lakott. A fák termésével, gyökerekkel, madártojásokkal táplálkozott és tiszta patakvizet ivott. Más ruhája nem volt, csak két rongyos csuhája: ezeket váltogatta. A nap legnagyobb részét imádságban, Isten szemlélésében és dicséretében töltötte. Mindenfelől jöttek hozzá jámbor asszonyok és férfiak, hogy az imáit és a tanácsait kérjék. Imái mindig meghallgatásra találtak, tanácsai mindig hasznára váltak hallgatóinak. Egyik évben azonban szokatlanul elszaporodtak a környéken az egerek. Annyira szétrágták a remete egyik csuháját, hogy az használhatatlanná vált. Az emberek, akik látták a remete egérrágta csuháját, megsajnálták őt. „Kellene ide egy macska!” – javasolták, és másnapra egyik asszony hozott is egy ügyes macskát. Innentől kezdve az egerekkel nem volt gondja a remetének, de annál inkább a macskával. Miután az egerek elmenekültek a barlang környékéről, a macskát valahogy etetni kellett. A remetének sok töprengést okozott ez. Az emberek megint javaslattal álltak elő: „Szerezzünk a remetének egy tehenet. A macskák szeretik a tejet, és még a szent embernek is maradna belőle.” Valóban vettek is közösen egy tehenet a remetének, aki onnantól kezdve tudta táplálni a macskát. Csakhogy a tehénnek nyáron legelő, télen széna kellett. A remete egyre több és több időt töltött állatai gondozásával, etetésével: lassan minden idejét lekötötte a legelő, a tehén és a macska. Másra már nem tudott figyelni. A zarándokok hamar észrevették a változást: a remete áldása többé nem hatott, imái és tanácsai sem értek már semmit.

Elmélkedés:

Vajon rosszat akar Jézus az embereknek, amikor arra biztatja őket, hogy legyenek képesek mindenről lemondani az Ő követése érdekében? Ennyire önző lenne a Megváltó, senkit és semmit el nem tűrne maga mellett az ember értékrendjében? Hogy hogyan válaszolunk erre a kérdésre, az attól függ, milyennek gondoljuk, milyennek ismerjük az Istent. Ha az evangélium emberszerető, értünk önmagát is feláldozó, bennünket mindenáron boldoggá tenni akaró Istenében hiszünk, akkor nem gondolhatjuk Őt önzőnek, féltékenynek, rosszindulatúnak velünk szemben. Ha mégis azt akarja, hogy bármiről le tudjunk mondani Őérette, akkor annak olyan oka van, ami a mi boldogságunkat, célba érésünket szolgálja.
Isten ajándékoz meg bennünket a világ javaival, anyagi értékeivel, hogy szükségleteinket ki tudjuk elégíteni. Ő adja a képességeinket, fizikai és szellemi adottságainkat, hogy dolgozni, teljesíteni tudjunk, sikereket érjünk el, érvényesüljünk. Isten ajándékoz meg emberi kapcsolatainkkal, családtagjainkkal, kedvesünkkel, barátainkkal, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Ugyan miért akarná mindezt elvenni tőlünk, kiküszöbölni az életünkből? „Tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van.” Nem, Jézus nem azt mondja, hogy Isten elveszi ezeket az értékeket azoktól, akik az Ő tanítványai akarnak lenni, hanem azt, hogy értékrendünkben nem előzhetik meg a Krisztus iránti szeretetet és elkötelezettséget. A „gyűlölni” kifejezés arám eredetijének pontos fordítása: „kevésbé szeretni”. Vagyis Jézus igazi követőjének jobban kell szeretnie Krisztust apjánál, anyjánál, gyermekénél, házánál, egyéb anyagi javainál, sőt mindenénél. Az, hogy Jézust szeretjük legjobban, nem jelenti azt, hogy az imént felsoroltakat és minden egyéb evilági értéket nem szerethetjük. De igen, azonban egy értékrend mentén kell ezeknek elhelyezkedniük a szívünkben, érzésvilágunkban és az ennek megfelelő cselekedetekben. Az értékrend csúcsa pedig Krisztus, és az a teljes, örök boldogság, amit egyedül Ő adhat meg nekünk, s amit az Ő követése útján nyerhetünk el.
Jézus „jobban szeretése” azt jelenti, hogy adott esetben az Ő kedvéért, az Ő kifejezett akaratából le kell tudnunk mondani ezekről a kisebb értékekről, el kell tudnunk szakadni tőlük, ha a hozzájuk való túlzott ragaszkodás akadályozna bennünket istenhitünkben, üdvösségünk munkálásában.
Istennek, mint legnagyobb értéknek a háttérbe szorításával ugyanis egész értékrendünk felborul, a többi érték sincs már a helyén, azokhoz is rendetlenül viszonyulunk. Minden dolgot vagy embert a neki megfelelő módon kell szeretni. Másképp szeretem a töltött káposztát, mint az életem munkájával felépített házamat, másként szeretem a munkatársamat vagy üzlettársamat, mint a gyerekemet vagy feleségemet. Isten elsősége és a legfőbb célom, az örök élet mindenek előtt való akarása adja meg a biztos vonalvezetést az életembe, tesz a helyére mindent és mindenkit az életemben. Ha embereket szeretek helytelenül, a „szeretet” szlogenje alatt ártok önmagamnak és másoknak is. Ha dolgokat szeretek helytelenül, akkor ártok magamnak és legtöbbször oktalanul pusztítom a természet értékeit is. Jézus az emberek és tárgyi értékek helyes, építő szeretetében is segít minket azáltal, hogy az Isteni parancsok követését kéri számon rajtunk mindenekelőtt. Az az útmutatás tehát, hogy mindennél és mindenkinél jobban szeressük Őt, nem megfoszt bennünket más javaktól és kapcsolatoktól, hanem éppen azt biztosítja, hogy helyesen tudjuk birtokolni és használni a földi kincseket, helyesen tudjuk szeretni embertársainkat.

Forrás: Dr. Finta József plébános atya

Fotó: Pinterest