Prédikáció-2022.09.18., Évközi 25. vasárnap

ALLELUJA
Jézus Krisztus – bár gazdag volt – szegénnyé lett értetek, * hogy szegénysége által gazdaggá legyetek. 2Kor 8,9 – 5. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Okosan használjuk fel a ránk bízott javakat!
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak:
„Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: „Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm.”
Az intéző így gondolkodott magában: „Mitévő legyek, ha Uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből.” Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: „Mennyivel tartozol uramnak?” Azt felelte: „Száz korsó olajjal.” Erre azt mondta neki: „Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet.” Aztán megkérdezett egy másikat: „Te mennyivel tartozol?” „Száz véka búzával” – hangzott a válasz. “Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat.”
Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Mondom tehát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.
Lk 16,1-13
Elmélkedés:
A lassan nyugdíjas korba érő építészmérnök megbízást kapott a cégtől, amelynél dolgozott. Egy luxusvillát kellett építenie. Az instrukciók így hangzottak: teljesen szabad kezet kap. Nem kell takarékoskodnia a pénzzel, az építőanyaggal. Legyen az a villa minél szebb, kényelmesebb, összkomfortosabb. A mérnök így gondolkodott magában: „Hmm! Micsoda jó lehetőség! Lassan itt a nyugdíjazásom, ideje magamra is gondolnom! Na lássuk, mit tudok kispórolni magamnak ebből a luxusvillából!” Ezzel elkezdte az építkezést. Papíron a legjobb anyagokat használta, ráadásul fölös mennyiségben. Valójában azonban silány anyagokból, hanyag módon építtette a villát. Vékony, szigeteletlen falak, a betonba nem kevert elég cementet, az ácsszerkezet is gyenge faanyagokból készült, a cserepezés is a legócskább minőségű, noha kívülről tetszetős. A vakolat és a festés is legföljebb néhány évig marad a helyén. A megspórolt pénzt pedig szépen zsebre csúsztatta. Eljött az átadás napja. A mérnök a szalag ünnepélyes átvágása után átnyújtotta a kulcsot a cég vezetőinek. Mekkora volt azonban a megdöbbenése, amikor a vezérigazgató széles mosollyal visszanyújtotta a kulcsot és így szólt: „Ez a villa az öné, kedves mester, fogadja szeretettel cégünk ajándékaként hosszú és eredményes munkálkodásának elismeréséül!”
Többnyire milyen biztosak vagyunk abban, hogy „ha másokért, másoknak dolgozunk”, akkor az nem rólunk szól, nem hajt hasznot nekünk. Ez csak kihasználás! Sőt, ahogy sokan aposztrofálják, „valóságos rabszolgaság”! Épp ezért nem is érdemes szívvel-lélekkel csinálni, sőt, nem is lehet! Valóban így lenne? Érdemes elgondolkodni Jézus szavain a mai evangéliumban: „Ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?” Igenis, ha szorgalmasan, lelkiismeretesen dolgozunk másoknak, akkor azzal mi magunk is többek leszünk, jobb és megbízhatóbb dolgozókká formáljuk saját magunkat, akiket aztán majd többször alkalmaznak és talán jobban meg is fizetnek. Ugyanígy, nagy kísértés azt gondolni (és eszerint is élni), hogy elhanyagolható az életünkben minden olyan dolog, tennivaló vagy ember, amihez és akihez nincs kedvünk, amit vagy akit nem mi terveztünk be magunknak, nem fér bele az érdeklődési körünkbe, nem szimpatikus stb. Mintha az embernek csak azt kellene tennie, ami kedvére való …. csak akkor kellene dolgoznia, ha az neki is kézzelfogható hasznot hajt ….csak azokkal az emberekkel kellene együtt élnie, akik mindig szimpatikusak számára. Ez egyáltalán nem így van! Amikor erényekről beszélünk, akkor olyan jó készségeket értünk alattuk, amelyek begyakorlottan működnek az életünkben. Nem csak úgy megjelennek a semmiből. Természetesen Isten úgy alkotja meg az embert, hogy képes legyen a jószívűségre, a bátorságra, az igazságos magatartásra, a türelemre stb. Azonban ezeket be kell gyakorolni, hosszú időn keresztül, sokszor erőlködve, magunkat legyőzve érvényre juttatni ahhoz, hogy aztán majd további életünk során rendszeresen megnyilvánuljanak. Akkor és abban is szorgalmasnak, hűségesnek, jószívűnek kell bizonyulnunk, amikor és amit nem tartunk a magunk számára annyira lényegesnek, amit „kis dolognak” értékelünk. Mert „aki a kicsiben hű, az hű a nagyban is. Aki pedig a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is!” Sajnos mégis számtalanszor azt látjuk, hogy ezeket a kicsinek, lényegtelennek tartott dolgokat vagy embereket nem veszik (vagy mi sem vesszük) komolyan. Hányszor halljuk: „Ugyan, ezek a hülye, értelmetlen tantárgyak! Majd épp ezekre készülök! Úgysem használom őket a jövőben, minek tanuljak? Majd ha végre azzal foglalkozunk, ami a jövőmhöz kell, majd ha végre olyasmit tanulunk, ami tényleg érdekel, akkor figyelek, akkor majd készülök! Meg különben is ráérek még. Hol van még az érettségi, vagy a vizsgaidőszak?” Hányszor látjuk a tinédzserek, de sajnos felnőttek életében is, hogy a párkapcsolatban egyáltalán nem a családi életre való felkészülés jelenik meg. Fel sem teszik maguknak a kérdést, hogy a jelenlegi páromat el tudnám-e képzelni férjemnek, feleségemnek egy életen át, a gyerekeim apjának vagy anyjának. Éppen ezért el is játsszák annak lehetőségét, hogy felkészüljenek a házasságra, illetve a másikat is felkészítsék erre. Nem csoda, hogy rövidtávú partnert igen könnyű találni a mai társadalomban, de férjet, feleséget, igazi apát, anyát már egyre ritkábban. Úgy gondoljuk, hogy ráérünk még komolyan venni az életet, most csak vagánykodjunk! Most vagyok kamasz, most vagyok fiatal! Ráérek még komolyan venni a tanulást, a párkapcsolatot, Istent és az ő parancsait! Elmulasztunk hűségesek lenni a kicsiben, s mégis azt az illúziót tápláljuk, hogy majd a nagyban, az életünk értelmét adó igazi hivatásteljesítésben és emberi kapcsolatokban nagyszerűek leszünk, kiválóan helytállunk! Nem igazolja épp elég negatív példa ennek pont az ellenkezőjét? Bizony, amit elmulasztunk, annak pótlására legtöbbször nem kapunk lehetőséget. Amit elrontunk, annak következményei gyakran végigkísérik egész életünket. A rossz szokások, beidegződések (pl. lustaság, önzés, káros szenvedélyek) berágják magukat az életünkbe, s legtöbbször később sem tudunk tőlük szabadulni. Amikor már szeretnénk komolyan venni az életet, akkor is csak arra a „komolyságra” leszünk képesek, amit korábban magunkra szedtünk. Fogadjuk el Jézus szerető figyelmeztetését: legyünk hűségesek a kicsiben, kövessük Isten parancsait a mindennapok apró döntéseiben, s így tudunk majd jó döntéseket hozni, a boldogság felé haladni akkor is, amikor életünk sorsfordító szakaszaihoz érkezünk! így tudunk majd valóban hűségesek és megbízhatók lenni akkor is, amikor rátalálunk igazi hivatásunkra, igazi párunkra, családi életünkre.

Forrás: Dr. Finta József plébános atya

Fotó: Pinterest