Prédikáció-2022.11.27., Advent I. vasárnapja
ALLELUJA
Urunk, mutasd meg nékünk irgalmas szívedet, * és az üdvösséget add meg nékünk. Zsolt 84,8 – 1 D2 tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Virrasszatok, hogy készen álljatok!
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.
Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 24,37-44
A nagyvárosi pályaudvar környéke éjjel-nappal a társadalom peremére szorultak gyülekezőhelye volt: csöveseké, tolvajoké, nincstelen bevándorlóké és drogosoké. Sokan ültek, álldogáltak, kéregettek ott, vagy csak meredtek maguk elé. Látszott rajtuk, hogy boldogtalanok és reményvesztettek. Borostásak, csipás szeműek, remegő kezűek, rongyosak és piszkosak voltak. A pénznél is nagyobb szükségük lett volna egy kis vigasztalásra, biztatásra … de ezt senkitől sem kapták meg. Mégis … volt közöttük egy fiú. Ugyanolyan csapzott hajú, koszos, büdös, mint a többiek. Ő azonban mégis tudott mosolyogni, derűs lenni: mintha saját mentőcsónakja lett volna az élet hajótöröttjeinek lehangolt tömegében. Mi volt a titka? Egy kis agyongyűrött, koszos cetli, amit a szíve fölötti rongyos zsebben hordott. Napjában többször is elővette, kisimítgatta, elolvasta, néha meg is csókolta, mielőtt újra a zsebébe csúsztatta volna. Ez a kis cetli mindig mosolyt varázsolt az arcára. Mi állt rajta? Csak egy rövid mondat: „A kiskapu mindig nyitva áll!” Az apja írta ezt a cetlit, s ezzel jelezte, hogy megbocsátott neki, hogy mindig hazavárja. Egy éjjel aztán a fiú élt is a lehetőséggel. Hazaosont apja házába. A kiskaput valóban nyitva találta. Felosont egykori szobájába, lefeküdt a most is vetett ágyba. Reggel, mikor felébredt, az apja állt mellette, könnyes szemmel várta az ébredését. Hosszan-hosszan megölelték egymást, és egyszerre minden rendbe jönni látszott.
Ugye milyen elképzelhetetlennek tűnik szabados gondolkodású és minden felsőbbségre gyanakvással tekintő társadalmunkban az, amit a mai olvasmányban látunk? Emberek tömegei önként, saját akaratukból özönlenek egy olyan hely, egy olyan szilárd pont felé, ahol törvényre tanítják, ahol rendbe szedik őket! Ahol parancsokat kapnak végre, amelyeknek engedelmeskedhetnek. „Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk! Mert Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása.” Igen, elképzelhetetlennek tűnik, hogy az ember önként hajtsa igába a fejét, vegyen magára olyan szigorú szabályokat, amelyek korlátozzák a szabad tevékenységét. De vajon meddig tűnik ez olyan abszurdnak, életidegennek? Csakis addig, amíg meg nem tapasztaljuk azt, hogy mennyire keserű gyümölcsöket teremhet a törvénytelenség, a káosz, a „mindenki azt csinál, amit akar!” látszólagos szabadsága. Mert valójában ilyen szabadság nincs. Amint elkezd mindenki azt csinálni, amit akar, szinte azonnal ütköznek az érdekek, azonnal nekicsapódunk a másik embernek, aki éppen mást akar vagy máshogy akarja. Akkor pedig előbb-utóbb elkezdődik a vérre menő harc. Az erősebb maga alá gyűri a gyengét, zsarnokok lépnek föl, akik semmi törvényt nem ismernek el maguk fölött, de igazságtalan és kizsákmányoló törvényeket diktálnak mindenki másnak. Szétfoszlik a szabadság illúziója, de vele együtt eltűnik az igazságosság és a béke is. A káosz következménye, következő lépése mindig a zsarnokság. Igen, attól hogy nem fogadunk el mindenki felett álló, nem emberi eredetű törvényeket (magyarul isteni parancsokat) nem leszünk szabadabbak, hanem szétesik az életünk. Akik pedig elkezdik rendbe szedni, azok a maguk önző és részrehajló „rendjét” kényszerítik ránk. Ugyanezt élték meg Izrael fiai Izaiás próféta idejében. Ezért annyira vigasztaló, reményt keltő számukra a próféta látomása, amely valójában ma sem veszített semmit az aktulitásából. Ha figyelünk az olvasmány szövegére, valami nagyon is vonzó, áhított dolog az, ami miatt tömegek keresik az isteni törvényt, az Úrtól jövő tanítás útját. „Ő majd … igazságot szolgáltat számtalan népnek. … Nemzet nem emel kardot nemzet ellen.” Az igazság és a béke! Mennyire szükséges és mégis mennyire nélkülözött ajándékok! Igen, ha valaki megtapasztalja ezek keserves hiányát, és végre felismer egy olyan tekintélyt, egy olyan hatalmat, amely képes igazságot tenni és békét teremteni, hogyne fordulna önként ehhez a tekintélyhez, hogyne sietne alávetni magát szabadon egy ilyen erőnek? Ugyanis belátja, hogy az a hatalom, amely igazságot szolgáltat és békét teremt, valójában a szeretetet szolgálja és valósítja meg. Diktál és számon kér ugyan, de nem zsarnokoskodva és pusztítva, hanem nevelve és formálva. Nem magához láncol, hanem magához ölel. Ezt élte meg a példában szereplő fiatal srác is, aki a tékozló fiúhoz hasonlóan elmenekült az apai ház szigora és rendje elől, de lezüllve és kiszolgáltatva végülis önként tért haza ugyanebbe a rendbe, amelyet most már nem korlátozónak, hanem védelmezőnek talált.
A mi életünkben sincs olyan nap – főleg az elmúlt év során – amikor ne futnánk bele újra és újra az egyre igazságtalanabb társadalmi viszonyok miatti szenvedésbe. Amikor ne borzasztanák el a szívünket az egyre riasztóbb és fájdalmasabb háborús hírek. Szétesett társadalmunk erőtlenül vergődik a mélyülő sötétben, és egymáshoz csapódva szörnyű sebeket, gyötrelmeket szenvedünk. Mi is egyre jobban áhítjuk a békét és igazságot, amelyeknek hiányát a szentleckében leírt bűnök, törvénytelenségek okozzák: az anyagi javak és érzéki örömök féktelen akarása, hajszolása, valamint a civakodás és viszálykodás, a „mindenáron nekem legyen igazam” erőszakos követelése. Csak olyan erő segíthet rajtunk, amely nem tőlünk származik, amely mindegyikünk fölött áll. Csak akkor szabadulhatunk meg korunk nyomasztó bajaitól, ha minél nagyobb tömegek önként „térnek haza”, fogadják el Isten törvényeit életük irányadójának és térnek meg az anyagiasság és hatalmaskodás bűneiből. Erre kínál lehetőséget az Advent időszakának kezdete, a közeledő Megváltó, Akinek személyében a hatalmas, igazságos és béketeremtő Isten akar magához ölelni minket.
Dr. Finta József plébános atya