Hirdetések-2022.12.18., Advent 4. vasárnapja

1. Elérkezett az Advent utolsó hete. Hétfőtől szombatig reggel hat órakor Rorate miséket tartunk a Nagytemplomban. Reggel hét órás szentmisék, illetve szerdán nyolc órás szentmise viszont nem lesznek. Szombaton lesz nyolc órás szentmise. A hajnali misék alatt gyóntatunk.
2. Befejeződött a Rózsakertben álló Mária szobor felújítása. Azonban felújítás részét képezi a kerítés javítása is, ami szintén komoly összegekbe kerül. Ezért továbbra is gyűjtjük az adományokat. Hálásan köszönjük!
3. Továbbra is meg lehet vásárolni Dr. Finta József atya „Forrásom” c. könyvét a Főplébánia irodájában és a sekrestyében 3.500 forintos áron.
4. A templomi kis gitáros együttesünk, a La Familia Kórus karácsonyi koncertet ad a Nagytemplomban dec. 22-én csütörtökön este a 18 órás szentmise után. Szeretettel várjuk a kedves híveket.
5. A karácsonyi és újévi szentmisék rendje a Nagytemplomban
– Dec. 24-én szombaton reggel hatkor lesz az utolsó hajnali mise. Este 18 órakor nem tartunk szentmisét. Éjfélkor ünnepi karácsonyi mise lesz. December 24-én du. 15 órakor karácsonyi műsor, pásztorjáték lesz a Nagytemplomban. Szeretettel várjuk a családokat!
– December 25-én, vasárnap reggel hét órakor, de. 9 és fél 11 órakor, valamint este 18 órakor lesznek karácsonyi ünnepi szentmisék.
– Dec. 26-án, Szent István vértanú ünnepén reggel hétkor, de. 9-kor és fél 11-kor, valamint este 18 órakor lesznek ünnepi szentmisék.
– Dec. 31-én, Szilveszter napján este17 órakor lesz év végi hálaadás.
– Január 1-jén vasárnap, Újév napján Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe van. Reggel hétkor, délelőtt 9-kor és fél 11-kor, valamint este 18 órakor lesznek ünnepi szentmisék.
6. December 26-án a kecskeméti Szentcsalád templomban du. 15 órakor Érsek atya diakónussá szenteli Tompa Szabolcs és Kisjuhász Tibor papnövendékeket. Szeretettel várjuk a szentelésre a kedves testvéreket.
7. December 28-án, Aprószentek ünnepén 17 órától szentségimádásra és szentmisére hívjuk a kedves testvéreket a Nagytemplomba. Hálát adunk a lelkileg adoptált gyermekekért és imádkozunk az abortusz áldozataiért.
8. 2023. január 6-án, pénteken este fél nyolckor lesz Túri-Nagy János újévi orgonakoncertje a Nagytemplomban. Jegyet elővételben a Főplébánia Irodájában is lehet vásárolni 3.000 forintos áron.
9. A kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola várja azon kisgyermekeket és szüleiket, akik a 2023. szeptemberében kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat. Az ismerkedés első programja 2023. január 17-én 17 órakor kezdődik az iskola kápolnájában. Tisztelettel ajánljuk figyelmükbe iskolánk honlapját.
10. Kérjük, hogy azok a jegyespárok, akik a jövő évben szeretnének egyházi házasságot kötni templomainkban, szíveskedjenek bejelentkezni lehetőleg az év első két hónapjában a plébánián, hogy a jegyes felkészítésről és egyéb tennivalókról idejében tudjuk tájékoztatni őket! Hálásan köszönjük.
10. Szeretettel kérjük, hogy aki még nem rendezte ez évi egyházi hozzájárulását, szíveskedjék ezt megtenni! A többszörösére növekedett rezsiköltségek a plébániát, a templomainkat és a Közösségi Házat is rendkívüli módon megterhelik. A Nagytemplom továbbra is nyitva van, de délután 13 órától az esti miséig csak a sekrestye felőli bejáraton lehet bejönni. A Közösségi Ház is működik. Kérjük, hogy aki teheti, szíveskedjen az egyházi hozzájárulás minimális összegénél többel hozzájárulni a templom és a plébánia fenntartásához! Ugyanígy gondoljunk erre a perselyadományok gyűjtésekor, illetve a Közösségi Házban tartott alkalmak során is! Hálásan köszönjük!

Facebook