72 óra kompromisszum nélkül – Kecskemét

A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház szervez. Az akció Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért. Országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek.

Az elmúlt hétvégén a kecskeméti fiatalok is bekapcsolódtak az országos, sőt, több környező országban azonos időben megvalósuló programsorozathoz. Kecskeméten közel 60 fiatal igyekezett önkéntes szolgálatával szebbé, jobbá tenni egyre inkább önző világunkat.

A nappali munka után a résztvevők esténként remek hangulatú összejöveteleken erősítették egymásban a hitet: “Több vagy, ha adsz!”

Istennek legyen hála!

https://youtu.be/BQQWTGdnpx4

 

Facebook