Vasárnapi Prédikáció 2018.12.02.
Advent I. vasárnapja – 2018. december 2. – C év
A munkába temetkezett édesapa egyszer egyedül maradt otthon három rosszcsont gyermekével. A gyerekek állandóan rajta lógtak, mindig volt valami kérdeznivalójuk, hangoskodni valójuk, sehogyan sem engedték dolgozni. Az apa egyre idegesebb lett. Végül hirtelen megakadt a szeme az asztalra dobott újságokon, s az egyik újság dupla oldalán megpillantott egy nagyméretű, színes világtérképet. Ollót ragadott. s az egyes országok határai mentén felvágta a világtérképet. Összekeverte a darabkákat, majd a gyerekek elé szórta, s azt mondta: „Tanultatok már a földrészekről és országokról! Most hát rakjátok ki a térképet, keressétek meg minden egyes országnak a helyét, s addig ne is lássalak benneteket, amíg ezzel készen nem vagytok!” Azzal visszavonult a dolgozószobájába, s folytatta a megkezdett munkát. Nem sokáig! A gyerekek 20 perc múlva ott voltak a pontosan kirakott térképpel. Az apa annyira elcsodálkozott a teljesítményükön, hogy még bosszankodni is elfelejtett. „Ezt meg aztán hogy csináltátok?” – kérdezte leesett állal. A legidősebb fiú válaszolt. „Tudod, az országokkal nemigen tudtunk mit kezdeni, az túl bonyolult volt. Azonban észrevettük, hogy az újságlap hátoldalán egy ember van. Mi inkább összeállítottuk az embert egy kartonlapon, aztán ráfordítottuk erre a másik kartonra. Miután az embert pontosan összeraktuk, a világ magától rendbejött.”
Hányszor és hányszor panaszkodunk, hogy mekkora káosz, összevisszaság van a világban! Kaotikus a politikai rendszer, a gazdasági élet! Katasztrófa a közlekedés, összeomlás szélén az egészségügy, szétesnek a családok stb.stb. Mindig a „világ” a hibás, vagy a „politika”, vagy a „rendszer”. Pedig ez a nagy szétcsúszottság alapvetően az ember rendezetlensége miatt van. Ha az egyes emberekben minden a helyére kerülne, akkor a világ „magától” rendbe jönne. A Biblia első mondatai úgy írják le a teremtést, mint rendcsinálást a káoszból: Isten rendezett világot alkot a „tohuva-bohu”-ból. A teremtett világban pedig minden jó, minden a helyén van egészen addig, amíg az ember el nem követi a bűnt. A bűn következményeinek elharapódzása miatt szűnik meg a világ „édenkert” lenni. Minél inkább szétcsúszik az ember, annál inkább válnak élhetetlenné a mindennapok az élet egyre több területén.
Isten azonban, a Teremtő Atya nem nyugszik bele ebbe a rendezetlenségbe! Újra rendet akar alkotni a káoszból. Ezért küldi el az ember megváltására egyszülött Fiát, aki emberré lesz. A Messiás azért jön, hogy az embert tegye rendbe: nem a politikai életet, bármilyen sokan várják ezt Tőle. Nem a gazdasági életet, bármennyire is királlyá akarja tenni a tömeg a csodálatos kenyérszaporítás után. Jézus a gyökerénél ragadja meg a problémát: az embert akarja visszavezetni önmagához és Istenhez, igazi céljához, rendeltetéséhez. Miben is áll az ember rendezettsége? Abban, hogy értékrendjében az első helyet az örök boldogság foglalja el. Az üdvösség legfőbb céljának rendel alá minden mást, s ennek a célnak a vonzásában építi bele a többi értéket, a többi célt a mindennapjaiba. Az „üdvösség” szó alapvető jelentése: egészség. Az egészség alatt azonban nemcsak a testi életünk betegségtől való mentességét értjük, hanem az egész ember teljes boldogságát: vagyis az örökkévalóságot, a halál utáni életet is. Erről az „egészségről” feledkezett meg korunk embere: az örök élet távlatáról, a teremtő és üdvözítő Istennel való kapcsolatról. Márpedig enélkül, csak a földi életre és annak értékeire fókuszálva az ember végzetesen összekavarodik. Megpróbálja megtalálni a boldogságát pusztán evilági határok közé zárva, ami egy teljesen hiábavaló, kudarcra ítélt kísérlet. Erről beszél Jézus nagyon is érzékletes képekkel illusztrálva Advent I. vasárnapjának evangéliumában. Kozmikus összeomlás, a múlandó világ végének szinte elrémisztő bemutatása. Jézus azonban ezzel nem ijesztgetni akar, egyszerűen elmondja, ami elkerülhetetlen: véget ér mindaz, ami véges! Ha pedig olyan dolgokhoz tapad a szívünk, amik múlandók, akkor felborul az értékrendünk, s egyre inkább eltávolodunk mindattól, ami igazán a boldogságunkat szolgálná: az Isten és az emberek iránti szeretet konkrét tetteitől, megnyilvánulásaitól.
Jézus azért lépett be az emberi történelembe, hogy saját példájával mutassa meg, mit is tesz, hogyan is él az az ember, akiben még nem romlott el az iránytű, aki még a legfőbb és örök cél felé tart. Óv bennünket attól, hogy „elnehezüljön a szívünk”, hogy lefelé húzzanak az anyagi világ véges eszközei. Csak a szükséges és elégséges mértékben törődjünk a fogyasztási javakkal, ne engedjük, hogy eluralkodjanak rajtunk! Ne vegye el minden időnket ezek termelése és élvezete! Szánjunk időt az imádságra, a felebarátaink szolgálatára, kapcsolataink ápolására! Ha az Adventi időszakban jobban tudunk figyelni ezekre, s kevésbé állunk bele a felgyorsult világ száguldó mókuskerekébe, meg fogjuk tapasztalni, hogy egyre inkább helyére kerül az életünk. Ha már legalább magunkon tudunk változtatni, ha már a mi életünk kicsit rendeződik, akkor egy picivel a világ is jobb lesz, szebb lesz általunk!
Józsi atya
