Vasárnapi Prédikáció 2019.03.10.

Nagyböjt I. vasárnapja – 2019. március 10. – C év

Egy édesanya aggódva kereste fel Mahatma Gandhit, hogy segítséget kérjen a kisfia számára. „Kérem, beszéljen a fiammal! Rengeteg édességet eszik, egyre hízik, romlanak a fogai, de semmivel nem tudom elérni, hogy leszokjon a túlzott csoki, cukor és sütemény evésről!” Gandhi megígérte, hogy elmegy a családhoz és beszélni fog a gyerekkel. Eltelt csaknem egy hét, és még mindig nem érkezett meg. A hetedik napon végül bekopogott a családhoz. Leült a kisfiú mellé, komolyan a szemébe nézett és csak ennyit mondott: „Ne egyél olyan sok édességet, mint eddig!” Az édesanya, aki tanúja volt ennek a jelenetnek, felháborodva kiáltott fel: „Csak ennyit tud mondani neki? Egy olyan nagy embertől, mint maga, többet vártam volna! Azt hiszi, nem mondtuk el mi is ezerszer már ugyanezt neki? Miért kellett egy hetet várni arra, hogy csak ennyit mondjon a fiamnak: Ne egyél olyan sok édességet!”? Gandhi így válaszolt: „Azért asszonyom, mert egy héttel ezelőtt még én is túl sok édességet ettem.”
Csak az nevezhető igazán kísértésnek, ami valóban megérinti az embert, ami ténylegesen vonzást gyakorol rá! Ha valami olyasféle rosszra kérnek, csábítanak valakit, amitől viszolyog, amit semmi áron meg nem tenne, az ugyan miért lenne kísértés? Megdöbbentő belegondolni abba, hogy az ördög valóságosan megkísértette Jézust: vagyis olyan dolgokat kínált fel neki, amelyekre emberi természete révén valóban vágyat érzett, amiket legalább részben vonzónak találhatott. Igen, Jézus ennyire mélyen azonosult az emberrel: szabad akarata megkísérthető volt, átélte a bűn csábítását, aminek mi oly sokszor engedünk. Ő azonban visszautasította a kísértéseket, nem paktált le a bűnnel. Hogyan volt erre képes? Mi adott neki erőt?
Az, hogy a csábítóan tálalt, de kevésbé értékes, vagy éppen káros dolgok, tettek helyett inkább az Atya ajándékozó szeretetére, jóságára összpontosított. Nem saját magában bízott, a saját emberi erőlködésében, mondván, hogy „Próbálkozzon csak a sátán! Én ennél jobb vagyok! Erősebb vagyok! Le tudok én erről mondani stb.” Figyelmét ehelyett elsősorban Istenre, az Ő mindig nagyobb, boldogítóbb akaratára irányozta.
Már a bűnbeesés történetéből tudjuk, hogy a bűnre való csábításban mindig benne van az az ördögi sugallat, hogy „Isten irigy! Nem szeret eléggé! Valamit el akar venni, valami jót vissza akar tartani tőled!” Pedig ez a legnagyobb hazugság! Isten éppen abban akar segíteni minket a parancsaival, hogy ne kockáztassuk vagy ne dobjuk oda valami ócska bóvliért azt a már meglévő, vagy még eztán megszerezhető nagyobb értéket, amivel Ő megajándékoz. Ha le akarjuk győzni a kísértést, akkor a Sátán által felkínált, csili-vili módon csomagolt, de romboló dolgok helyett arra a nagyobbra, a jobbra, szebbre összpontosítsunk, amit Isten adni akar, vagy már meg is adott!
Az olvasmányban az áldozatát Isten elé hozó embert Mózes figyelmezteti, hogy nehogy azt higgye, itt Ő ad valamit az Istennek. Nem, éppen Isten adta meg az Ő népének ingyenes szeretettel a szabadulást a rabszolgaságból és ráadásul az Ígéret Földjét. A termésből a Templomnak adott ajándék igazából már csak a hála kifejeződése. A hálából fakadó áldozatunk mindig emlékeztet minket arra, hogy mennyire megajándékozottak vagyunk. Aki igazán értékelni tudja mindazt, amit Istentől kapott és kaphat, aki igazán örülni tud neki, az nehezebben vihető el rossz irányba.
Az evangéliumban Jézus is mindig arra hivatkozva utasítja vissza a Sátán kísértéseit, hogy amennyiben ezekre hallgatna, akkor elveszítene valami értékesebbet a Mennyei Atya ajándékaiból. A kövek kenyérré változtatása helyett megállapítja, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten ajkáról származik.” Mennyire igaz, hogy az ember igazi, teljes életét nemcsak a kenyér, nemcsak a fogyasztási javak összessége táplálja! Vajon miért tudott teljesebb, boldogabb életet élni a mainál számos előttünk járó nemzedék, amelynek bizony sokkal kisebb szelet jutott a kenyérből, kevesebb az anyagi értékekből? Mert gazdagabb volt a lelke a hit és a mélyebb szeretet által, amit Isten közelségéből merített. Minél többet foglalkozunk csak a test kényelmével, jólétével, elhanyagolva a lelki gazdagodást, annál elégedetlenebbek leszünk. Annál több lesz a kétségbeesett, állandóan panaszkodó, depressziós ember az anyagi javak szinte mérhetetlen fogyasztása ellenére is. A templom párkányáról való leugrás szemkápráztató trükkjével kapcsolatos csábításra Jézus azt feleli, hogy „Írva van: ne kísértsd Uradat, Istenedet!” Vagyis ne kérj Tőle mást, mint ami a tiéd, mint amit neked szánt! Ne akard olyasmire rávenni, amit nem tervezett el rólad, neked! Elégedj meg azzal, amit kaptál Istentől, azzal a küldetéssel, amit neked szán, mert ez a te boldogságod útja! Más út pedig éppen hogy kockáztatná, sőt talán lehetetlenné is tenné ezt a boldogságot, a te személyes kiteljesedésedet! Végül az egész világ és annak minden kincse, gazdagsága felkínálásával szemben Jézus egyértelműen rámutat arra, hogy a túlzott birtoklásnak, a túlzott hatalmaskodásnak mindig ára van: mégpedig a szabadságunk. Aki sokkal többet akar annál, mint amire valójában szüksége van, aki magasabb polcra kíván kerülni, mint ahol az ő helye lenne, annak bizony szinte minden esetben „el kell adnia magát”. Ki kell szolgáltatnia magát olyan erőknek, akik rajta fognak hatalmaskodni, őt fogják kizsákmányolni, kedvük szerint ugráltatni. Ellenben aki ténylegesen csak Isten előtt borul térdre, csak őt szolgálja, az szabad tud maradni a gonosz emberi befolyásoktól, nem fogja kiszolgálni az ártó erőket. Még ha elnyomásukat kénytelen is elviselni, a lelke, az akarata, az értékrendje szabad marad tőlük.

Józsi atya