Prédikáció-2022.08.21., Évközi 21. vasárnap

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet, * senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten országában napkelettől napnyugatig mindenkinek helye van.
Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt.
Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?”
Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.
A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: »Uram, nyiss nekünk ajtót.« Erre ő azt feleli nektek: »Nem tudom, honnan vagytok.«
Akkor ti bizonygatni kezditek: »Veled ettünk és ittunk; a mi utcánkban tanítottál.« De ő megismétli: »Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők!«
Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan.
Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában.
Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,22-30

Elmélkedés:

Az osztály néhány szerencsés tagja boldogan készülődött az előttük álló izgalmas tengeri hajóútra. Tanulmányi és sport eredményeik miatt kiválasztást nyertek egy jutalom nyaralásra, melynek során hajóval járnak majd be több tengerparti nagyvárost és üdülő övezetet. Történt, hogy a vakáció előtti utolsó héten két fiú csúnyán összeverekedett a leendő utasok közül. Valójában az egyikük, aki minősíthetetlen hangnemben froclizta, gúnyolta a másikat, jóval hibásabb volt a veszekedésben, mint a másik. Azonban természetesen mindkettőjük szüleit behívatták az igazgatói irodába és elbeszélgettek velük. Annak a fiúnak az apja, aki kevésbé volt hibás a kirobbant konfliktusban, nagyon szigorúan fogta a gyerekeit. Most is kerek perec megmondta a fiának, hogy büntetésből nem mehet el a hajóútra. Bárhogy sírt, könyörgött, méltatlankodott a gyerek, az apja hajthatatlan maradt. A másik fiút, aki valójában okozta a verekedést, szinte egyáltalán nem fegyelmezték otthon. Most is megúszta egy halk ejnye-bejnyével. A suliból hátralévő pár nap során nem is mulasztotta el többször az orra alá dörgölni szerencsétlen társának, hogy bezzeg ő minden további nélkül elmehet a szuper nyaralásra. Aztán pár hét múlva elérkezett a nagy nap, s az irigyelt gyerekek kihajóztak a vágyott álomutazásra. Szegény megbüntetett fiú meg a szobájába zárkózva nyelte a könnyeit, keserűen vádolva magában szívtelen apját. Egészen megváltozott azonban a hozzáállása, amikor két nap múlva tele lettek a televíziós adások és az újságok a szörnyű hírrel, hogy a hajó, amelyről ő lemaradt, súlyos balesetet szenvedett és elsüllyedt a nyílt tengeren. A katasztrófát senki sem élte túl. Ettől kezdve már hálásan gondolt apja szigorára, bár természetesen sajnálta azokat a társait, akik odavesztek a tenger hullámai között.
Kétféle rosszal találkozunk a mai szentírási olvasmányokban: az egyik az a rossz, ami fenyítésként, próbatételként, megszívlelendő tanításként érheti az embert, a másik pedig az a rossz, ami valóban a vesztét okozza, a pusztulásba taszítja. Milyen nehéz ezek között különbséget tenni a mindennapi életben! Milyen sokszor értékeljük katasztrófaként a próbatételeket, a fejlődéssel együtt járó kínlódásokat is! Pedig ez helytelen szemlélet. Igenis, különbséget lehet és kell is tenni a kettő között, és Jézus hasonlata a szűk kapuról és a tágas kapuról, a keskeny ösvényről és a széles ösvényről jól bemutatja ezt. Ami legtöbbször első látásra nehéznek tűnik, keménynek és kínlódással telinek, az nem feltétlenül rossz számunkra. Mint ahogyan az sem, ha számon kérnek bennünket elkövetett hibáinkért, megbüntetnek hanyagságaink vagy helytelen cselekedeteink miatt. Ezt is persze fájdalomként éljük meg, de ezeknek előremutató, felfelé húzó hatása van, többnyire pozitív gyümölcsöket teremnek későbbi életünk során. Míg az a rossz, ami igazán a pusztulásunkat okozhatja, eleinte nagyon is álcázza magát: kényelmesnek mutatkozik, élvezetesnek, hasznosnak, könnyűnek. Valahol mélyen tudjuk, hogy nem ez a helyes, de mégis megtesszük, mert csábít, gyors eredményeket és örömöket kínál. Aztán amikor már túlságosan is előrehaladtunk egy ilyen könnyű, de romlásba vezető úton, amikor már szinte lehetetlen visszafordulni róla, akkor mutatkozik meg annak teljes sötétsége és elhibázottsága.
Az elmúlt évtizedek gyerekei, fiataljai is követtek el, követtünk el csínytevéseket, egészen csúnya, káros dolgokat is! Amikor azonban számon kértek érte, többnyire elfogadtuk az előre kilátásba helyezett büntetéseket, mert elismertük a felelősségünket. Ma ez sajnos nagyon ritkán van így. Hallatlan méltánytalanságként fogják fel legtöbbször a gyerekek a fenyítést, amit szeretetlenségnek, a velük szemben megnyilvánuló érdemtelen utálatnak élnek meg. Nem látják benne az óvó, védő, formáló szeretetet. Persze ehhez a szüleiknek, nevelőiknek is több személyes odafigyelést, komolyabb, hosszabb együttlétet kellene mutatni feléjük. Sajnos azokat a terheket is nehezen veszik magukra elkényelmesedett társadalmunk tagjai, amelyek a tanulással, növekedéssel, fejlődéssel járnak együtt. Mennyivel kényelmesebb rögtön a célba jutni, mint végigfutni a pályát, rögtön a csúcsra érni anélkül, hogy keservesen lihegnénk az emelkedőn. Csakhogy az ilyen eredmények csak látszat-eredmények. Semmivel nem leszünk többek, értékesebbek általuk! Isten adja meg nekünk azt a bölcsességet, amellyel különbséget tudunk tenni rossz és rossz között: próbatétel és végromlás között! Tudjuk felismerni és végigküzdeni azokat a fájdalmakat, amelyek a mi érdekünkben történnek velünk, amelyek érlelődésünkhöz, későbbi boldogságunkhoz vezetnek! És tudjuk felismerni és időben elkerülni azokat a gonosz folyamatokat, csapdákat is, amelyek eleinte jónak és vonzónak mutatják magukat, de Isten igéje és a nálunk tapasztaltabbak útmutatása leleplezheti őket.

Forrás: Dr. Finta József plébános atya

Fotó: Pinterest