Prédikáció-2022.11.01., Mindenszentek ünnepe

ALLELUJA
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek. * Én felüdítelek titeket – mondja a mi Urunk. Mt 11,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.
Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,1-12a

Egy régóta vallásgyakorló katolikus ember egy alkalommal nyílt levelet tett közzé az egyik internetes oldalon, ahol rendszeresen vallási kérdésekről vitatkoztak az olvasók. Ezt írta: „Nincs már semmi kedvem vasárnaponként templomba menni. Harminc éve járok oda, és ez idő alatt legalább kétezer prédikációt hallgattam meg. Higgyék el nekem, egyre sem emlékszem közülük. Azt hiszem, csak az időmet pocsékoltam velük, ugyanúgy, ahogyan a prédikáló papok is.” A levél megjelenése után élénk párbeszéd alakult ki a kommentelők között. A legtöbben igazat adtak a levél írójának, hangsúlyozva a szentmise és a katolikus hitélet unalmasságát, egyhangúságát. Pár nap múlva azonban valaki ezt írta a megjegyzés rovatba: „Körülbelül harminc éve vagyok házas. Ez alatt az idő alatt a feleségem harminckétezer ebédet készített nekem. Higgyék el, én szinte már egyikre sem emlékszem ezek közül, de azt tudom, hogy mindegyik táplált és erőt adott nekem, hogy dolgozni tudjak! Ha a feleségem nem főzi meg nekem ezeket az ebédeket, én már nem is élnék! Ugyanígy, ha nem járnék a templomba rendszeresen erőt gyűjteni, már a lelkem volna régen halott!

Mekkora tévedés azt gondolni, hogy a szentté váláshoz elképesztő, látványos teljesítményeket kell felmutatni, olyan dolgokat, amelyek meglepik és lenyűgözik a többi embert, nagy feltűnést keltenek és ovációra sarkallnak. Nem, a szentté válás nem elsősorban a mi erőfeszítéseinken múlik, mintha ezekkel kellene kiérdemelnünk Isten szeretetét, közelségét, kegyelmét! Isten már a születésünk előtt, öröktől fogva szeretett minket és kiválasztott, hogy Országának örökösei legyünk. Nem hiába mondja Szent Pál a mai szentleckében: „Isten gyermekeinek hívnak minket és azok is vagyunk.” A szentté válás sokkal inkább jelenti a megmaradást ebben a szeretetben, ebben a kegyelmi istenkapcsolatban. Nem azért kell erőfeszítéseket tennünk, hogy Isten barátaivá, szentekké legyünk, hanem azért, hogy ne veszítsük el, ne vesztegessük el ezt a barátságot, ezt az istengyermekséget! „Szeretteim! Most Isten gyermekei vagyunk, de hogy mivé leszünk, az még nem nyilvánvaló.” Pál apostolnak ez a mondata számomra erősen rímel arra a jézusi kérdésre, amit épp néhány héttel ezelőtt olvastunk a vasárnapi evangéliumban: „Ha az Emberfia eljön, talál-e hitet a Földön?” Igen, az életszentség nem elsősorban a mi teljesítményünk műve, hanem Isten ajándéka. Az életünk egyetlen igazi küldetése pedig az, hogy ne veszítsük el ezt az ajándékot, hanem kibontakoztatva őrizzük meg azt, használjuk fel mind a saját boldogságunk, mind mások boldogsága érdekében. Ez pedig legtöbbször nem egy állandó újdonságokkal, érdekességekkel kikövezett út. A kitartás valamiben, a megmaradás valamiben, a hűség bizony legtöbbször egyhangú, mondhatjuk úgy is, hogy unalmas. Megköveteli azt, hogy a megszerzett erényeket gyakoroljuk, újra és újra hasonlóképpen cselekedjünk a hasonló helyzetekben. Megköveteli azt, hogy a már kialakult kapcsolatainkat őrizzük, rendszeresen ápoljuk ugyanazokkal az emberekkel, a mindennapi élet apróbb-nagyobb szituációiban is szeretve őket. És megköveteli azt is, hogy az Istennel való kapcsolatot ébren tartsuk, méghozzá azon a módon, ahogyan azt Ő nekünk felkínálja. És ebben bizony elsődleges szerepe van a mindennapi imádságnak és a szentségek gyakorlásának, különösen a rendszeres gyónásnak és áldozásnak. II. János Pál pápa az „Ecclesia in Europa” c. enciklikájában éppen ezeket a „megszokott” eszközöket nevezi az életszentség legbiztosabb útjának. Mindenszentek ünnepén éppen azokat az üdvözült lelkeket ünnepeljük elsősorban, akik „névtelenül”, többnyire minden látványos teljesítménytől, rendkívüli cselekedetektől mentesen jutottak a Mennyországba. Akiket nem avattak szentté hivatalos egyházi eljárással, mert nem lettek híressé és közismertté. Ugyanakkor mégis ugyanannak a végtelen, örök boldogságnak örvendhetnek, mert egyszerű, hétköznapi életükben nem vesztegették el istengyermekségüket, kitartottak a sokszor egyhangú cselekedetekben, amelyeket megkívánt az Istenhez és embertársaikhoz való hűség. Ez az út előttünk is nyitva áll, számunkra is lehetővé teszi a szentek közösségébe való eljutást.

Dr. Finta József plébános atya

Fotó: Pinterest