Prédikáció-2022.12.25., Karácsony ünnepi

ALLELUJA
Fölragyogott ránk a szent nap, * Jöjjetek, nemzetek, és imádjátok az Urat, * mert ma nagy fényesség szállt le a földre. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Ezek az evangélium igéi. Jn 1,1-18

A bölcs öreg törzsfőnök meg akarta tanítani a fiának, hogy hogyan fedezheti fel Istent a világban akkor is, ha Ő nem látható, nem érzékelhető az érzékszerveinkkel. Egy marék sót adott neki és azt mondta: „Tedd ezt a sót egy tál vízbe, és holnap gyere vissza hozzám a tállal együtt!” Amikor másnap a fiú megjelent a tál vízzel a kezében, ezt mondta neki: „Add vissza nekem a sót, amit tegnap belekevertél a vízbe!” A fia megütődve mondta: „De apám, az lehetetlen! A só már feloldódott a vízben. Eltűnt nyomtalanul!” „Eltűnt? – kérdezte az apa. – Kóstold csak meg ezt a vizet a tál innenső oldaláról! Milyen ízűnek találod. „Sósnak.” – felelte a gyermeke, miután belekortyolt a vízbe. „Akkor most kóstold meg a tál túlsó oldaláról! Most milyen ízű?” „Sós.” – válaszolta a fiú. „Most öntsd ki a földre, s aztán gyere vissza egy óra múlva!” – rendelkezett a törzsfőnök, Amikor egy óra múlva a fiú visszatért, a meleg napsütésben a víz már elpárolgott, a só azonban ismét ott fehérlett szemcsésen a fekete földön. Ekkor a bölcs apa így foglalta össze a tanítás lényegét: „Isten nem mindig látható, de van!”
Isten Jézus Krisztusban emberré lett, láthatóvá, érzékelhetővé vált számunkra. Választ adott ezzel a korábbi évezredek számos emberének vágyakozására, akik valamiképp „kézzelfoghatóbban” akarták megtapasztalni Isten létét és jelenlétét. Látni, hallani, tapintani akarták őt, hogy eloszoljanak kétségeik, bizonytalanságaik. Ahogyan Fülöp apostol kéri Jézustól: „Mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég lesz nekünk!” Jézus pedig így válaszol: „Aki engem lát, az látja az Atyát is.” A korábbi társadalmak és kultúrák bálványai, mindenféle anyagokból készült istenképei és szobrai is erről a vágyakozásról beszélnek: látni, érinteni akarjuk az Istent. Jézus születésével és emberi életével ez a várakozás teljesült be. Egyben az Ő eljövetelével a hamis bálványok kora is lejárt: a pusztán emberi elképzelések a természetfölöttiről, az istenekről és az ő világukról túlhaladottá váltak. Jézussal az egyetlen és igaz Isten lépett be a világba. És mégis voltak – nagyon sokan – akik éppen azért nem tudták felismerni Jézusban az Istent, mert túlságosan emberivé vált, túlságosan hasonlóvá lett hozzánk. Őelőttük épp ez a látható, megérinthető emberi arc takarta el az Isten fenségét és magasztosságát. Túl egyszerűnek, túl kicsinynek, túl lehajlónak találták, és ők nem tudták ilyennek elfogadni a világfeletti, hatalmas és ítélő Istent. Pedig Isten valóban ilyen: mindenható, de ugyanakkor mindent és mindenkit kímélő. Hatalmas, mégis megbocsátó. Végtelen, de mégis emberközeli. Ereje a szeretetének nagyságában mutatkozik meg, szeretetének csúcsa pedig az önfeláldozás. Akik elfogadták, befogadták Őt ilyennek, azok „Isten gyermekévé lettek”, ahogyan a mai evangélium fogalmaz. Ők megtapasztalták Isten létét és jelenlétét, s ez boldogsággal és az örök életbe vetett reménnyel töltötte el őket. Azonban Jézus a halálból való feltámadása után visszatért az Atya Országába. Immár évezredek óta ismét nem látjuk, nem halljuk őt miközöttünk, nem érinthetjük, nem ölelhetjük magunkhoz. Honnan tudjuk hát, hogy valóban létezik, most is köztünk és velünk van? Nem jogos-e azok hitetlenkedése, akik ezt kétségbe vonják?
Onnan, hogy az „íz”, amit Ő az életnek és az emberi társadalomnak adott, ma is benne van a világban. Hol, hogyan, mi mindenben lehet ezt az ízt megtapasztalni? Pl. abban, hogy a Biblia ma is Isten élő Igéje sokak számára, amelyből erőt, útmutatást, vigasztalást meríthetnek. Az evangéliumból ma is Jézus szava szól. Azután onnan, hogy azok, akik befogadták Jézust és általa Isten gyermekévé lettek, hogyan igyekeznek szeretni, hordozni egymást. Az átlagosnál jóval nagyobb türelemmel, elfogadással, szolgálatkészséggel és önátadással. Azután onnan, hogy ezeknek az embereknek fontosabbak a lelki kincsek, mint az anyagi javak. Többet tesznek az emberi közösségért, még ha ebből gyakorlati hasznuk nem is igen származik. Valamint hogy valóban hisznek az örök életben, várják az örök boldogságot, nem pusztán ennek a földi világnak az értékeibe vetik a reményüket. A jézusi szeretettől és az örök boldogság reményétől áthatott élet valóban „sóként” ízt ad a világnak: Isten-ízt. Persze lehet erre mondani, hogy ezek „pusztán emberi dolgok”, nem kell ehhez Isten. Szeretni, jónak lenni tud az ember Isten nélkül is. Ezek a teljesen „emberi” dolgok miért tanúskodnának Isten létéről? Jó ember lehet valaki Isten nélkül is! Ez azonban nem így van. Istenbe vetett kifejezett hit nélkül talán igen, de Isten nélkül nem. Az ugyanis, hogy valóban minden ember képes jónak lenni, igazán szeretni, sőt éppen ebben találja meg élete boldogságát, nem tőlünk ered, hanem a teremtő Istentől. Azért vagyunk képesek erre, mert Isten a saját képmására teremtett minket. Mielőtt Isten ember-arcúvá vált volna a karácsonyban, azelőtt az ember már az idők kezdetétől fogva Isten-arcú volt. Ez az Isten-arc torzult el egyre jobban a bűnben. Ez az Isten-íz kezdett egyre jobban kiveszni a világból, amint eluralkodott a bűn. Ezért volt, ezért van szükség a megváltásra: ezért kellett a Fiú-Istennek emberként, az Atya által eredetileg alkotott, tökéletes emberként, tökéletes képmásként megjelennie a Földön. Benne újra megjelent az eredeti íz, benne újra felragyogott az ember eredeti Isten-arca. És minél szorosabban ismeri és követi Őt valaki, annál jobban kiérződik az életéből ez az Isten-íz. Igaz ez nemcsak az egyes emberekre, hanem közösségekre is: családokra, csoportokra stb. Azt, hogy mennyire nem megy Isten nélkül az igazi emberhez méltó élet, sajnos épp elég rossz példa bizonyítja napjainkban is: a kegyetlen háborúhoz vezető kíméletlen anyagiasság és hatalomvágy, a gyengék és elesettek további kizsákmányolása, az állandó hazugság-áradat, tömegek tudatos félrevezetése és megtévesztése, vagy éppen eszközként használása a gerjesztett migrációban stb. stb. Igen, talán természetes lenne az ember számára a jószívűség, az áldozatkész szeretet, a kapcsolatokban és a felvállalt kötelességekben való hűség és mindaz, ami élhetővé teszi az emberi társadalmat, mégis egyre ritkábban látunk erre jó példát. Ahol és akiknél azonban mégiscsak működik, ott igenis felismerhető Jézus léte és jelenléte. Isten van, ha nem is látható itt a Földön saját személyében, mert vannak, akik ma is élik Jézus életét, teszik az Ő tetteit. Az ő tanúságtételük „íze” hol erősebben, hol gyengébben, de ma is áthatja a társadalmat. Karácsony lényegének megértése és ünneplése pedig lehetőséget ad arra, hogy sokan átvegyenek valamit ebből az ízből és továbbadják azt környezetükben.

Dr. Finta József plébános atya