Hirdetések-Február 5., Évközi V. vasárnap

1. A hét ünnepei a következők:
– Hétfőn Miki Szent Pál és társai japán vértanúk emléknapja.
– Pénteken Szent Skolasztika szűz emléknapja.
– Szombaton a Bolodgságos Szűz Mária lourdes-i jelenéseinek emléknapja, a Betegek Világnapja lesz.

2. Irgalom Forrása közbenjáró imaszolgálat lesz ma, 2023. február 5-én, vasárnap délután fél 4-től a Nagytemplomban. Dicsőítés, tanítás, majd közbenjárás testi- és lelki gyógyulásért az Oltáriszentség előtt.

3. Kérjük, hogy azok a jegyespárok, akik 2023-ban szeretnének egyházi házasságot kötni templomainkban, szíveskedjenek bejelentkezni lehetőleg az év első két hónapjában a plébánián, hogy a jegyes felkészítésről és egyéb tennivalókról idejében tudjuk tájékoztatni őket!

4. Február 12-én, a Betegek Világnapját követő vasárnap a délelőtti fél 11-es szentmisében a Betegek Szentségének közös, ünnepélyes kiszolgáltatását tartjuk a Nagytemplomban. Kérjük, hogy akik egészségi állapotuk alapján szeretnék kérni ezt a szentséget, szíveskedjenek eljönni erre a szentmisére, illetve a hozzátartozók szíveskedjenek elhozni betegeiket! A szentmise előtt 10 órától már gyónási lehetőség lesz.

5. Jövő hétvégén kezdődik Házasság Hete rendezvénysorozat. Kecskeméten a Házasság hete február 10-től 21-éig tart, sok programmal várja a párokat, akik szeretnék építeni kapcsolatukat. A Szerelmi kalandtúrára és az Aranyhomok Szállodában megrendezésre kerülő SZÍV Vacsoraestre a Parázs Központ honlapján lehet jelentkezni.
Február 19-én minden szentmisén megáldjuk a jelenlévő házaspárokat. Szeretettel várjuk a házasokat, családokat.

6. A Szent Imre Katolikus Iskola leendő első osztályos tanítói bemutató órákra várják a leendő első osztályosok szüleit 2023. február 7-én és 8-án (kedden és szerdán). Regisztrálni az iskola portáján illetve az iskola központi telefonszámán lehet.
Tisztelettel ajánljuk figyelmükbe iskolánk honlapját, ahol további részleteket olvashatnak iskolánkról.

7. Képviselőtestületi Gyűlés lesz 2023. február 13-án hétfőn este ¾ héttől a Közösségi Ház Nagytermében. Szeretettel várjuk a Plébániai Képviselőtestület tagjait erre a fontos év eleji gyűlésre!

8. Hálásan köszönjük mindazok segítőkészségét, akik az elmúlt évben is becsülettel rendezték egyházi hozzájárulásukat, illetve bármi más módon támogatták egyházközségünket. A többszörösére ugrott rezsiköltségek és a folyamatosan emelkedő bérkiadások a plébániát, a templomainkat és a Közösségi Házat is rendkívüli módon megterhelik. A Nagytemplom továbbra is nyitva van. A Közösségi Ház és a plébánia épület is számos programnak, rendezvénynek ad otthont. A jelentősen megnövekedett kiadások miatt a Püspöki Konferencia kisebb mértékben megnövelte az egyházi szertartások stóladíját, amelyek már három éve nem emelkedtek. A részletekről a sekrestyében és az irodában lehet tájékozódni. Ugyanezen okok miatt az egyházi hozzájárulás évenkénti legkisebb díja is 4000 forintról 5000 forintra emelkedik az új évben. Tisztelettel kérjük és hálásan köszönjük a kedves hívek adományait, támogatását.

9. Mához két hétre, február 19-én a Kossuth Rádió és a Katolikus Rádió a kecskeméti Nagytemplomból közvetíti a szentmisét. Ezen a napon kivételesen 10 órakor kezdődik a szentmise fél 11 óra helyett. Előtte 9 órakor is lesz szentmise, a szokásosnál kissé rövidebben.

Facebook