Hirdetések, Február 12. – Évközi VI. vasárnap
1. A hét ünnepei a következők:
– Kedden Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök ünnepe lesz.
2. Szeretetláng engesztelés lesz február 15-én szerdán este 17 órakor.
3. Azok a jegyespárok, akik 2023-ban szeretnének egyházi házasságot kötni templomainkban, szíveskedjenek bejelentkezni lehetőleg február végéig a plébánián, hogy időben tájékozódjanak a tennivalókról!
4. Kecskeméten a Házasság hete rendezvénysorozat február 10-től 21-éig tart, sok programmal várja a párokat, akik szeretnék építeni kapcsolatukat. A Szerelmi kalandtúrára és az Aranyhomok Szállodában megrendezésre kerülő SZÍV Vacsoraestre a Parázs Központ honlapján lehet jelentkezni.
Február 19-én minden szentmisén megáldjuk a jelenlévő házaspárokat. Szeretettel várjuk a házasokat, családokat.
5. Képviselőtestületi Gyűlés lesz 2023. február 13-án hétfőn este ¾ héttől a Közösségi Ház Nagytermében. Szeretettel várjuk a Plébániai Képviselőtestület tagjait erre a fontos év eleji gyűlésre!
6. Szentmise lesz Szent Filoména tiszteletére február 18-án szombaton este 18 órakor a Barátok templomában. Szeretettel várnak mindenkit!
7. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége előadást szervez február 22-én este 18 órakor a Főplébánia Közösség Házában. Az előadást Pulay Domonkos Patrik tartja, címe: „A média szerepe az evangelizációban.” Szeretettel várják az érdeklődőket.
8. A Piarista Óvoda pedagógusai szeretettel várják a leendő óvodásokat és szüleiket Óvodanyitogató programjukra, melyet 2023. február 21-én, kedden tartanak. A kisgyermekes családokat 8 órától 9.30-ig várják, hogy bepillantást nyerhessenek az óvoda életébe.
9. Hálásan köszönjük mindazok segítőkészségét, akik az elmúlt évben is becsülettel rendezték egyházi hozzájárulásukat, illetve bármi más módon támogatták egyházközségünket. A többszörösére ugrott rezsiköltségek és a folyamatosan emelkedő bérkiadások a plébániát, a templomainkat és a Közösségi Házat is rendkívüli módon megterhelik. A Nagytemplom továbbra is nyitva van. A Közösségi Ház és a plébánia épület is számos programnak, rendezvénynek ad otthont. A jelentősen megnövekedett kiadások miatt a Püspöki Konferencia kisebb mértékben megnövelte az egyházi szertartások stóladíját, amelyek már három éve nem emelkedtek. A részletekről a sekrestyében és az irodában lehet tájékozódni. Ugyanezen okok miatt az egyházi hozzájárulás évenkénti legkisebb díja is 4000 forintról 5000 forintra emelkedik az új évben. Tisztelettel kérjük és hálásan köszönjük a kedves hívek adományait, támogatását.
10. Mához egy hétre, február 19-én a Kossuth Rádió és a Katolikus Rádió a kecskeméti Nagytemplomból közvetíti a szentmisét. Ezen a napon kivételesen 10 órakor kezdődik a szentmise fél 11 óra helyett. Előtte 9 órakor is lesz szentmise, a szokásosnál kissé rövidebben.
11. Mához egy hétre a kilenc órás diákmise végén szeretettel várjuk a gyerekeket és szüleiket egy kis játékra és szeretetvendégségre a Főplébánia pincéjébe!